2013. november 19., kedd

Egy kis ésszel és marha sok szerencsével..

                                                                                            Sziasztok Drága Olvasóim!


Gondolom sejtitek, hogy nem a legjobb hírrel jövök...
Nos.. Az történt, hogy kilencedikes vagyok, és nem egy könnyű gimibe jelentkeztem, de ez mellékes. Nem akarom húzni az időt. Tehát a jegyeim nem túlságosan fényesek. Sőt ez még enyhe kifejezés.. Borzalmasak. 3 (!!!!) tantárgyból bukásra állok. Fizika, kémia és töri.
A törit még ki tudom javítani tanulással, de a fizika - kémia nem megy. Hiába tanulom és magolom, de egyszerűen nem értem. Ennél fogva nem túl sikeresek a javítási kísérleteim..
Most úgy néz ki lesz tanárom szóval szurkoljatok, hogy kijavítsam mert addig egyáltalán nem ülhetek gép közelébe anyukám jóvoltából. Tehát ahogy azt fent is írtam egy kis ésszel és marha nagy szerencsével hamar kijavítom a siralmas jegyeim és újra belelendülök az írásba. Addig is próbálkozom azzal, hogy infón írok, de azzal nagyon lassan fogok haladni.
Remélem nem haragszotok nagyon és vártok amíg minden rendbe jön.
Addig is kívánok mindenkinek sokkal eredményesebb tanulmányi eredményeket és sok sok virtuális ölelést!:D
Puszi, Vanessa

3 megjegyzés:

  1. Fel a fejjel! Akik tényleg szeretik a blogot várni fognak rád!:))

    VálaszTörlés
  2. Az előbb írtam kommentet a másik blogodhoz, a Dirty Soul-hoz.Csak ugyanazt tudom elmondani vagyis leírni, h bármennyit várok a folytatásra mert egyszerűen imádom, ahogy van. Sok sikert a javításhoz, h minél hamarabb felkerüljön/felkerüljenek az új részek<3 :D

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nem tudom, hogy elolvasod ezt, de nagyon reménykedem, hogy igen:)
    Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy mikor lesz majd új rész? Mert imádom et a történetet, sőt ez vett rá, hogy blogot olvassak és írjak.
    Kérlek, ha tudsz, akkor válaszolj nálam:)) http://lostinyoubyanna.blogspot.hu/

    VálaszTörlés