2013. október 30., szerda

I. évad 30. rész (part 1)

Sziasztok!
Nem is nagyon húznám az időt.. csak annyit szeretnék mondani, hogy hálás vagyok a kommentekért (14!!!) és a pipákért és hogy.. FOLYTATOM A BLOGOT! Sokat gondolkoztam mi legyen, de arra jutottam, hogy fontos nekem ez a történet és Ti olvasók is.:')) <3 Kettészedtem a fejezetet mivel nagyon hosszú lett volna és így hamarabb tehettem fel. 

Sőt elkezdtem egy másik történetet is amit szintén nagy lelkesedéssel fogok írni és remélem elolvassátok majd!:) http://dirtysoulss.blogspot.hu/


Puszi, Vanessa

                                                     ..: Második esély 1. rész:..

[Adam szemszöge]


Reggel arra keltem, hogy valami nedves érinti a talpamat gyengéden. Zavartan kinyitottam a szemem és pislogtam párat. A nap bántotta a szemem, de azért ki tudtam venni, hogy a tenger csiklandozza a lábam. Magamban konstatáltam, hogy a tegnap estét nem álmodtam valóban megtörtént.. Ezt az is bizonyította, hogy a mellettem lévő törékeny lány még az igazak álmát alussza, nem törődve azzal hol is van, vagy hogy kivel is van. Arcára rávetül a napsugár és szempillái néha meg-megremegnek. Valószínűtlenül szép volt. Óvatosan megsimítottam a kezemmel puha arcát, ami látszólag mintha porcelán lett volna. Ahogy eszembe jutottak a tegnap történtek akaratlanul is mosoly csúszott az arcomra. Na nem mintha bármi olyan jellegű történt volna csak számomra sokat jelentett ami történt.

Törékeny ujjaival erőteljesen belemarkolt kávébarna hajamba ezzel közelebb húzva magához. A csók egyre szenvedélyesebb és követelőzőbb lett. Finoman hanyatt döntöttem a hideg homokban és úgy csókoltam tovább. Mámorító érzés volt, ahogy nyelveink egyszerre mozogtak és a vágy is csak erősödött. Amikor a levegő hiány vetett véget csókunknak homlokom egy pillanatra az övére döntöttem majd lefeküdtem mellé. Semmit sem szóltunk csak csendben néztünk az eget amin néhol volt csak észrevehető pár csillag. 
- Boldog vagy? - fordultam hirtelen felé. Felém fordította fejét és zavartan nézett vissza rám.
- Igen...  Vagyis nem tudom. - rázta meg a fejét. - Újra normális 15 évesnek érzem magam. Átlagosnak. A koromnak megfelelőnek. 
- És az átlagos élet a boldog élet? - vontam fel a szemöldököm.
- Számomra igen. - hunyta le a szemét.
- Persze hisz' neked tökéletes életed van.. - motyogtam gúnyosan.
- Jézus te egyáltalán nem érted?! - ült fel idegbetegen. - Nekem tökéletes életem?? Neked van az csak elcseszted!  Jó igen az apád egy állat azt beismerem. De van egy anyád aki szeret, testvéreid akik szeretnek! Nekem nincsenek szüleim alig emlékszem a húgomra, és maradandó sérülések keletkeztek bennem! Lelki sérülések Adam amik örökre megmaradnak! Végignéztem ahogy az apám, az anyám és a 3 éves húgom meghal és azóta magam hibáztatom!!! Még te sajnálod magad?! TE?? - üvöltött, nekem meg elakadtak a szavaim. Hogy micsoda? Úristen.. Nem is tudtam.. Nem is.. Te jó ég. 
- Én azt hittem Mr. és Mrs. Harrison a szüleid. Örökbefogadtak? - kérdeztem még mindig sokkos állapotban.
- Most már ők azok. Nem.. Ők a keresztszüleim voltak. Jason az unokatestvérem. Apa.. vagyis Peter bácsi anya bátyja volt.  - annyira furcsa volt a szájából azt hallani hogy Peter bácsi. - Az igazi nevem: Vanessa Dominguez.  Az apám Richard Dominguez. 
- Richard Dominguez? - kérdeztem vissza meglepetten. - A főnököm neve.
- Előfordulhat. Gyakori név. - bólintott. - 6 és fél éve történt. Az autópályán utaztunk éppen amikor hisztizni kezdtem.. Apa hátrafordult, de akkor véletlenül áttértünk a másik sávba. Apa azonnal meghalt. A kocsi első részét elsodorta a kamion. A húgom fejét levágta egy alkatrész. Még ma is tisztán hallom a fejemben a sikolyát. - meredt hosszasan maga elé. 
- Úgy sajnálom. - suttogtam halkan. Felém fordította gyönyörű  arcát és keserűen elmosolyodott. 
- Csak neked mondtam el. Ben is és Moni tudják, de őket már előtte ismertem. Nem szeretném ha kiderülne. - sóhajtotta és fejét a vállamra hajtva lehunyta a szemét. 

Sokat jelentett, hogy elmondta nekem. És azt hiszem segít jobban megérteni mit miért tesz. És így talán sikerül elfogadnom és új életet kezdenem. Hiszen el kell engednem a múltat azért, hogy lehessen jövőm. Csak így működhet rendesen az életem. De abban igaza van, hogy rendesen elcsesztem az életem. Kirúgtak a suliból. A jövőm oda csak mert sajnáltatom magam. De ennek itt vége. Attól függetlenül, hogy nem hiszem hogy hazamegyek. Elmegyek Armandoval. Mindenkinek sokkal jobb lesz úgy. Vagyis.. Mindenkinek vagy csak nekem? Ez a kérdés amit tisztáznom kell magamban.
Hosszú perce teltek el míg a mellettem levő angyal el nem kezdett ébredezni. Kinyitotta a szemét, majd sűrűket pislogott, hogy kiűzze az álmot a szeméből. Rám nézett és halványan elmosolyodott. Mindketten tudtuk, hogy el kell mennem hamarosan. Ő abban reménykedett, hogy haza én meg abban, hogy el valahová messzire távol mindentől. Hogy melyikünknek lesz igaza? Pár perc és kiderül. - gondoltam magamban. Vanessa a kezét az enyémre vezette és összekulcsolta azokat. Testem mintha áramütés ért volna úgy reagált.
- Köszönöm. - suttogtam. Éppen válaszra nyitotta volna a száját amikor léptek hangját hallottuk a homokban. Elakadt  lélegzettel vártam, hogy ki lesz az aki végül meghiúsítja tervem.
- Gyerekek. - jött egy mély hang a hátunk mögül. Összeszorított fogakkal fordultam hátra Vanessa apjához. Vagyis keresztapjához. Vagyis a.. Valakijéhez. Mr. Harrison arca sápadt volt és szemei alatt hatalmas karikák húzódtak valószínűleg az éjjeli keresgélés miatt. Tekintete barátságos volt, semmi jelét nem mutatta, hogy haragudna akárkire is.  - Csakhogy megvagytok. - sóhajtott fáradtan és dőlt le mellénk. Ösztönösen húztam el a kezem Vanessa kezétől.
- Hogy találtál ránk apa? - vonta össze a szemöldökét Vani.
- Nem volt nehéz. A fél város Adamet keresi, a lányom eltűnik este, az asztalán meg ez volt lerakva.  - mutatott fel az apja amin ez volt: "Jason, elmentem megkeresni Adamet. Lehet a tengerparton lesz. Ne szólj anyuéknak." Lenézően néztem Vanessára aki a kezébe temette a fejét. - Tényleg kislányom?
- Jól van na! - motyogta vörösen. Én még mindig elkerekedett szemmel néztem magam elé. Nem hiszem el, hogy képes volt ezt kiírni (most magamban aranyosan kinevetem, csak olyan szívdöglesztő Adamesen).
- Vanessa kérlek menj haza. - nézett rá az "apja".
- Mi? Nem.. - rázta a fejét hevesen.
- Vanessa! - szóltam neki suttogva. - Kérlek.. - Vanessa egy darabig fürkészett majd felállt, de én megragadtam a karját. - Mindent köszönök. - néztem a szemébe, mire ő szomorúan elmosolyodott és elsétált egyedül hagyva az apjával. Igazából nem bántam, hogy kettesben maradtam Mr. Harrisonnal. Tudtam, hogy ha valaki, ő segíthet. Kényelmesen elhelyezkedett mellettem a homokban és nagyot sóhajtott. Nem néztem rá. Gondoltam elkezdi ha szeretné. Így is kissé kínosan érzem magam.
- Miért? - szólalt meg barátságos hangon. Nem egészen értettem a kérdést, tehát megráztam a fejem, jelezve hogy nem tudom miről beszél. - Miért teszed magad tönkre? Tudod ismerős a helyzeted.
- Igen? - kerekedtek el a szemeim.
- Igen. Az apám nem volt egy minta apa. Vert engem is és az édesanyámat is és a húgomat. Rendszeresen. Próbálkoztam azzal, hogy megszökjek de sosem ment.. - meredt maga elé.
- Elkapta?
- Nem.  - sóhajtott egyet. - Nem bírtam ott hagyni anyámat és a húgomat. Megértem, hogy most el akarsz menni és mindent hátrahagyni. Még azt is, hogy miért lázadsz.. De drog Adam? Drog? - nézett rám szemrehányóan.
- H-h-honnan tudja? - dadogtam. - Vanessa mondta el?
- Nem. - rázta a fejét. - Magamtól jöttem rá. -mosolyodott el óvatosan.
- Hát persze. Hiszen mindig tudtam hogy maga egy zseni. - vigyorodtam el. - Maga baromi jó fej.
- Áááá. - legyintett zavartan. - Hazamész?
- Nem igazán lenne jó ötlet. - vontam meg a vállam.
- Az egy dolog, hogy milyen az apád.. De a családod többi tagja?
- Anyám elég elfoglalt. Sokat dolgozik, így nincs túl gyakran itthon. Ha meg igen akkor is a kicsikkel foglalkozik. A nővérem egész nap tanul és ordít hogy rend legyen. A bátyám szintén tanul és sportversenyekre jár. Nem nagyon ér rá. A húgom balett próbákra és bemutatókra jár, az öcsém meg követi a bátyám példáját és focizik. A nagybátyám dolgozik egész nap, az unokahúgom sakkozik. A többi rokonom meg nem velünk lakik. - hadartam el gyorsan.
- Tudod mi az ami a legfeltűnőbb de te nem vetted észre? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Na mi? - dobtam el egy kavicsot.
- Az, hogy mindenki csinál valamit ami hasznos. Alapozzák a jövőjüket. Velük is ugyanannyit foglalkozik az anyjuk, de ők hasznosan teszik túl magukat. Te értelmetlen lázadással. Nem gondolod, hogy tenned kellene valamit? - kérdezte.
- De. - suttogtam magam elé. Az egyetlen amire büszke lehettem életemben, hogy az állam legnevesebb gimnáziumába felvettek, de onnan is kirúgattam magam. Igaza van apámnak. Hálátlan vagyok.
- Miért segít nekem? - ráztam a fejem hitetlenül.
- Mert még van esélyed. Arra, hogy új életet kezdj. Le kell szoknod a drogokról. Nem lesz könnyű, de meg kell tenned. Sokan cserben hagynak majd, de ettől ők még nem gyűlölnek. De meg kell értened, hogy nekik sem könnyű. - magyarázta.
- Megszoktam, hogy egyedül vagyok..
- Ez nem igaz. Vannak barátaid és a családod is szeret. Melletted állnak. De Vanessa közelébe többé nem mehetsz. - jelentette ki enyhe éllel a hangjában Mr. Harrison.
- Így is elérhetetlen. - suttogtam bánatosan. Nem haragudtam Mr. Harrisonra amiért eltiltotta tőlem a lányát. Teljesen megértem, én sem akarnám, hogy egy hozzám hasonlóval legyen együtt. Már gyilkoltam is. Bár azt senkinek sem mondtam el. Pedig rám férne, hogy valakivel megoszthassam. Néha azt  hiszem megőrültem. Lehet, hogy igaz is. Szörnyű ember vagyok.
- Gyere hazaviszlek. - állt fel Mr. Harrison, én meg követtem a példáját. Igaza volt. Nem hagyhatom el a családom csak mert az apám egy állat. Gyáva  viselkedés lenne. Haza kell mennem és új életet kezdenem. Istenem már annyiszor eldöntöttem de sosem sikerült.
- Hogy hívták Vanessa igazi apját? - kérdeztem. Persze tudtam mert mondta de biztosnak kellett benne lennem. Mr. Harrison nagyot sóhajtott mielőtt megszólalt volna.
- Richard Dominguez. - válaszolta nem firtatva azt, hogy honnan tudom. Vanessától ez számára is egyértelmű volt. Richard Dominguez.. Ez a név járt a fejemben.
- Milyen volt? - kérdezősködtem tovább. Tudtam, hogy illetlen de tudnom kellett.
- Olyan mint Vanessa. Kivéve hogy magas volt. Sötét barna - fekete haja és nagy barna szeme volt ami mindig csillogott. Fehér ruhái kiemelték bőrét. Mindig azt hordott. Kifejezetten jóképű ember volt és ha rád nézett a hideg is kirázott a tekintetétől. Mintha mindig a lelket legmélyébe látna. - mesélte, nekem meg eszembe jutott az első találkozásom Richárddal. Az amire eddig nem egészen emlékeztem mert elég ittas voltam.

Fekete haja csillogott a feje tetején és barna bőrén rikított a fehér öltöny. Megvillantotta 100 wattos mosolyát és tekintetét az enyémbe fúrta. Mintha tudná mire gondolok. Mintha megértene. Mintha csak az apám nézne rám. Az apám ami sosem volt.

- Ez csak véletlen.. - suttogtam magam elé.
- Parancsolsz? - ráncolta össze a szemöldökét Vanessa apja.
- Semmi, semmi. - legyintettem. Vanessa igazi apja meghalt. Azt mondta látta. Biztos, hogy ez csak véletlen. Sok mexikói él Amerikában. A Richard Dominguez is tuti gyakori név. Semmi bizonyíték nincs rá, hogy a főnököm Vanessa apja. Meg aztán neki van egy fia. Vanessa azt nem mondta, hogy van egy bátyja. Képtelenség. Megráztam a fejem, de a gyanú csak nem múlt el.
- És.. Izé, szóval ez egy hülye kérdés, de volt tetoválása? - kérdeztem zavartan.
- Nem volt. - vonta meg a vállát. Akkor nem ő az. A főnökömnek van egy a karján. De mi van ha...? Tényleg kezdek megőrülni. Halott emberekkel képzelődöm. A kezembe temettem az arcom és megráztam a fejem. Ekkor valaki megkocogtatta a vállam. Mr. Harrison tartott felém egy doboz cigit!!
- Maga bagózik? - sokkoltam le teljesen.
- Megesik, igen. - bólintott. - De el ne mondd Vanessának!
- Nem mondom! - röhögtem fel és elfogadtam a cigit. Bárcsak ilyen apám lenne. De nem.. Nekem ez jutott. Amíg hazafelé tartottunk megpróbáltam felidézni mit is tehettem az apám ellen amiért ennyire utál, de nem jutott eszembe semmi. Régen nem voltam ám ilyen. Amikor jófiú voltam akkor is utált. Ami igaz az igaz, kicsit sem hasonlítok rá. A többiek mind de én nem. Én anyára. Bár rá sem egészen. Inkább a nagyapámra. De neki barkója nőtt. - fintorodtam el és ijedten kaptam a fejemhez. Neeem. Rá nem hasonlíthatok vagy egyedül halok meg. Régen még nem volt annyira gáz, de ma... Brrr.
Magas röptű gondolataim miatt észre sem vettem, hogy már a házunk előtt álltam. Talán semmitől nem féltem még jobban mint ma az apámtól. Attól, hogy most mi lesz. Idegbetegen eldobtam a csikket és sóhajtottam egy nagyot. Mr. Harrison bátorítón hátba veregetett és elindultunk az ajtó felé. A villanyok égtek mindenhol és amikor felmentünk a mi emeletünkre megtorpantam. Erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót. A nappaliban ült az egész család apát kivéve aki a konyha ajtóban állt. Gondolom senki sem akarta látni. Köhintettem párat, amikor 5 perc után sem vettek észre, mire mind felém fordultak. Anya hisztérikusan felkiáltott és a nyakamba ugrott.
- Soha többé ne tedd ezt velem. - suttogta a fülembe, én meg elmosolyodtam.
- Nem fogom. - szorítottam egyet az ölelésen és akkor döbbentem rá, hogy nem is tudnám itthagyni az anyámat. Neki köszönhetem a legtöbbet és nem tehetem meg vele, hogy egyedül hagyom apával..
Miután anya kiszorította belőlem a lelket észrevette, hogy Mr. Harrison áll mögöttem.
- Maga hozta vissza? - engedett el és hálásan meredt a férfira, aki némán bólintott. Anya könnyes szemmel hálálkodott neki amíg hozzám odajött a család többi tagja. Kevin játékosan összeborzolta a hajam és közölte, hogy ha még egyszer elmegyek akkor fellógat a kisujjamnál fogva a zászló tetejére. Fura fejjel bólintottam, majd odaléptem a nővéremhez aki adott egy erőteljes mozdulattal magához rántott és szorosan átölelt.
- Az öcsém vagy. És nagyon szeretlek. Nagyon, ugye tudod? Tudod?? - vert egyet a hátamra (?).
- Tudom. - nevettem el magam halkan.
- Akkor is ha sose mondom. De fontos vagy nekem. Mindnyájunknak. - nézett a szemembe, mire én zavartan bólintottam ő meg adott egy puszit az arcomra és mosolyogva utat engedett a többieknek. Mikor mindenki kiörülte magát nekem akkor vettem észre, hogy Mr. Harrison már el is ment. Meg sem tudtam neki köszönni. Csalódottan elmosolyodtam és figyelmen kívül hagyva többieket elindultam a szobámba. A lépcső előtt állt ő. Az az ember akit többé nem nevezek apámnak. Kikerültem és egy pillantásra se méltatva felbaktattam a szobámba. Levágtam a táskám a sarokba és fáradtan dőltem az ágyamba. Sokkal jobb volt, mint a hideg homok. Mielőtt felkeltem volna az ágyból, belefúrtam a párnába a fejem és felmordultam. Muszáj zuhanyoznom. Fintorogva felálltam és tiszta ruhát vettem elő...
A zuhany kész áldás volt azután a 2 nap után. Le akartam magamról mosni mindent. De főleg az apám iránti gyűlöletet. Már nem utálom.. Számomra ő nincs. Halott.. Nekem nincs apám. Belenéztem a tükörbe és tanulmányozni kezdtem az arcom. Véraláfutások, sebek, horzsolások és lila foltok. Klasszul festek. A gettóban ahová megyek még az is megeshet, hogy tisztelnek majd érte. Meg is van a sztorim amit beadok nekik. Csak egy baj van. Már megint elhülyülöm, amikor tudom, hogy ez nagyon is fontos dolog. És talán egy olyan valami ami meghatározza az emberekhez való hozzáállásomat örökre. Nem akartam eltakarni a sérüléseket. Ezek emlékeztetnek arra, hogy mit miért teszek. És ezek tesznek azzá aki vagyok. Amíg ezen elmélkedtem észre sem vettem, hogy vagy 6 perce idegbetegen kopognak az ajtómon. Kiléptem a fürdőből és akkor hirtelen valaki berúgta az ajtót!!!
- Mi a fasz?? - ordítottam önkívületi állapotban a bátyámra és a nővéremre.
- Mi csak... khm.. Szólni akartunk, hogy kész a vacsi. - hebegte zavartan Kevin.
- Ja persze. - reagáltam le. - Nem fogok még egyszer elmenni.
- Tudjuk, mi azt. De meg kell értened, hogy nekünk újra teljesen bízni benned, nagyon nehéz. - nézett rám Nina. Sóhajtva bólintottam és ledőltem az ágyra. Ők leültek mellém és szótlanul bámultak. Elkezdtem kényelmetlenül fészkelődni és vártam, hogy végre megszólaljanak.
- Az az én pólóm!! - mutatott a rajtam lévő pólóra Kevin.
- Dehogy a tied. - keltem a védelmemre.
- Dehogynem!! Tőlem vetted el, te idióta! - kelt ki önmagából. - Én szereztem!! Ebben járok egyetemre!
- Te agyselejt! Már, hogy járnál ebbe egyetemre amikor az ENYÉM?! -ordítottam rá.
- Na jó fiúk elég volt! - állt fel Nina és a fülénél fogva kivonszolta a szobából a a bátyámat aki jajgatva rám nézett és valami olyasmit üzent a tekintetével, hogy ennek nincs vége. Akkor is az én pólóm. Nina becsapta az ajtót és visszajött hozzám. Mondjuk ezt olyan hangosan tette, hogy anya lentről felkiabált, hogy halkabban mert olyan mint egy elefánt a porcelán boltban. Nos.. Van benne igazság. A nővérem dühösen fújtatott egyet, majd arról kezdett motyogni, hogy a fiúk annyira ostobák és éretlenek. Én csak röhögve forgattam a szemem.
- Nagyon aggódtam érted. - sóhajtott.
- Tudom. - suttogtam. - Sajnálom.
- Én is. - hajtotta le a fejét.
- Te mit? - kerekedtek el a szemeid.
- Hogy kutakodtam utánad.. - beszélt még mindig lehajtott fejjel. Idegesen nyitottam a számat amikor egy intéssel leintett. - Nem most. Már van 2 hónapja. Megtudtam, hogy drogozol. Hogy árulod is. Nem szóltam mert nem akartam tudomásul venni, hogy az öcsém ezt teszi. Ezért inkább nem beszéltem veled. De.. Miért? - tette fel azt a kérdést amit ma már Vanessa és az apja is feltett.
- Mert igazából ez vagyok. Soha nem voltam több. - szorítottam ökölbe a kezem.
- Nem csak ennyi vagy. - simította meg a karom.
- De te nem értheted! - keltem ki magamból. - A magamfajta okkal teszi amit tesz! Néha még jók is vagyunk benne! Szóval néha megesik, hogy pénzünk lesz belőle és mellette befejezhetjük a gimit! Talán még egy nyomorék másodosztályú fősuliba is felvesznek! Ki tudja?! - vontam meg a vállam. - De sose járhatunk egyetemre és sosem leszünk műveltek és előkelőek mint ti! És.. Semmi sincs Rendben! Ma rúgtak ki a suliból és holnap felvételizek egy másikba.. Egy élet múlik rajta! Az enyém! Tudom ki vagyok.. És ehhez méltón élem az életem. Ennyi...

10 megjegyzés:

  1. Már nagyon vártam a részt, és szerencsére nem kellett csalódnom. Bár eddig még soha nem is tettem,ha rólad volt szó...
    Mindegy, siess a kövivel, már izgatottan várom.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa:)))
      Nagyon szépen köszönöm, hatalmas mosolyt csaltál az arcomra!:))))
      Sietek ahogy tudok!!<3

      Törlés
  2. Sziaa! :')
    Már én is vártam, hogy feltedd a részt és meglehetősen imádtam . Sőt az nem is szó rá.. valami fantasztikus lett:)
    Tetszett az eleje , amikor Vanessával a parton voltak és felidézte az este emlékeit, majd muszáj megjegyeznem ,hogy még mindig csípem Vani apját/keresztapját. Amikor Adam belépett a házba azokat a reakciókat kaptam, amiket vártam és hihetetlenül leírtál mindent, majd megint csak kénytelen vagyok megjegyezni valamit.. imádom Kevint..xD
    Örülök, hogy kitértél Nina és Adam kapcsolatára és, hogy a végén olyan határozott volt Adam. Egyszóval fantasztikusan írtad le és az összes érzelem átjött. Az aggódás és kétségbeesés a jövő miatt, a szeretet...valami hihetetlenül fantasztikus írónő vagy.. Már alig várom a következő részt, szóval siess *.* :)
    Üdv, Szandraa :)) ♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szandraa!:'))
      Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet (tudod mennyit adok a véleményedre) és juj, de nagyon jó hangulatom lett most^^
      Kevint én is nagyon imádom!:DDD
      Sietek a következő fejezettel, ami tartogat 1-2 meglepetést ;) :D
      Vanessa:))<333

      Törlés
  3. Hat, ez a resz is fantasztikus lett:)) Szinte a mindennapos teendőim közé sorolhato h megneztem tettel-e mar fel uj reszt... Nagyon megorultem, mikor meglattam, h tettel fel ujat. Azonnal neki kezdtem elolvasni es nem csalodtam, eszmeletlen jo lett,mint mindig:)
    Varom a folytatast, siess vele. <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Köszönöm szépen!:) Nagyon, nagyon, nagyon boldog vagyok a kommentedtől és hálás vagyok érte!:')
      Sietek <333 :)))

      Törlés
  4. nekem nem nagyon jöttek át az érzések amikor elmondta Vanessa a családja történetét. van egy olyan érzésem, hogy az ő apja lesz a főnök és az tök klassz lenne. a végén a civakodás a testvérek között vicces volt, de utáni egy kicsit zavaros. (bár lehet, hogy azért mert későn olvastam és közbe a tv-t is hallgattam). picit untam, de ettől függetlenül várom a kövit.

    Szoffe

    Ui.: ugye nem bántottalak meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nem, dehogy bántottál meg.:)) Tisztában vagyok vele, hogy a fejezet nem lett a legjobb hiszen nem a legjobb lelki állapotban írtam és nem is szántam rá annyi időt. Örülök, hogy elmondtad mert így tudom miken kell változtassak.:)
      Igyekszem, hogy a következő jobb legyen.:))

      Ui.: A Vanessa apjával és Adam főnökével kapcsolatban nem mondhatok sajnos semmit, de hamarosan minden kiderül. ;)

      Törlés
  5. Ezt a részt is imádtam mint a többit:) Remélem minél hamarabb hozod az új részt!:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon nagyon jo lett :))
    Mikor lesz kovi? Remelem minel hamarabb,mar nagyon varom!!
    Puszi, Maja :).

    VálaszTörlés