1. évad 29. rész

Sziasztok! 
Azzal kezdeném, hogy elnézést a késésért, de itt a szeptember és most kezdtem a gimit is.. Ami annyit tesz, hogy 5-kor kelek és 4 óra felé érek haza. Leckét írok estig, közben pedig egy kislányra vigyázok minden nap este hétig..  Aztán a leghőbb vágyam az, hogy egy forró fürdő után lefeküdjek aludni.. 
Az ihletem abszolút elment és egyre inkább érzem úgy, hogy nem megy.. Hogy fogalmam sincs hogyan írjam le az ötleteimet.. És sajnos így nem tudom mi lesz.. Hogy lehet befejezem-e végleg? Lehetséges.. Nem tudom. Lenne értelme folytatni? Ennyit szeretnék tudni.. 

A kommenteket köszönöm, nagyon hálás vagyok értük:'))))<3 Ti vagytok a legjobbak!!!^^


             ..:Rohamosan telik az idő:..

[Adam szemszöge]

Azt mondják a sebek begyógyulnak, hogy idővel elfelejtjük múltbeli sérelmeinket és képesek leszünk továbblépni.. Nos, nekem nem sikerült. Rengeteg idő eltelt azóta, amióta Vanessa szakított velem. Konkrétan 6 hónap.. Bizony fél év. Most május közepe van és mindjárt vége a tanévnek. Nem sok minden történt  azóta.. Mivel nem akartam Vanessa barátja maradni, ezért azóta nem is beszéltünk maximum felszínesen 1-2 szót. Ő továbbra is Chrissel maradt és éli a boldog kis életét. Ha jól hallottam szín ötös lett mindenből és ő az iskola első. Elég nagy népszerűségre tett szert, de ő a megszokott "csapatával" lóg Bennel, Monival, valami Colinnal és Daviddel.. Apropó David. Ő összejött Monicával miután Moni rájött, hogy tetszik a srácnak és arra is, hogy neki is bejön. Szóval ők 5 hónapja együtt járnak és úgy tűnik boldogok. Ben és Vanessa különösen sok időt töltenek együtt ami ha nem tudnám, hogy legjobb barátok fura lenne.
Chrissel ez a Vanessás ügy nem befolyásolta a barátságunk továbbra is legjobb barátok vagyunk és folyton egymás nyakán lógunk. Mindenből kettesre zártak le, mert olyan szinten elhagytam magam és lerontottam az utóbbi 5 hónapban, hogy nem hozhattam be 1 hónap alatt sem. Miután Vanessa szakított velem semmi másra nem koncentráltam csak a "munkámra". Drogot vettem, adtam és pénzt hajtottam be. Megöltem a kijelölt embereket, valamint Hannah-val foglalkoztam a "legfőbb feladatommal". Nemsokára itt az idő.. Meg kell ölnöm és most már egyre inkább biztos vagyok benne, hogy képtelen vagyok megtenni. Segített rajtam. Amikor idegbeteg voltam és még az anyámmal is úgy üvöltöttem (szembe tudnám köpni magam miatta), hogy apám elküldött a francba és haza sem mentem napokig, Hannah velem volt. Nem tudom, miért, de ott volt. És bár elég sok időbe telt, de azt hiszem jól vagyok. Vagy mégsem? Magam sem tudom. Már nem iszom részegre magam, normálisan viselkedem mindenkivel és fél éve együtt járok Hannah-val (az eddigi leghosszabb kapcsolatom), de mégis szomorú vagyok. Mikor azt hiszem jó kedvem van akkor is legbelül üvölteni tudnék fájdalmamban. A bátyám szerint nem normális dolog, hogy ennyire ragaszkodom egy lányhoz, de nem tehetek róla. Vanessa beleégette magát az emlékezetembe és kísért éjjel-nappal.
Az egyetlen Hannah-n kívül aki lefoglalt az utóbbi időben az Armando volt. Az az isten legnagyobb félreértése még mindig a dohos raktárházban tölti a mindennapjait. Azt mondta nemsokára eljön érte a maffia és csak addig kell, hogy elbújtassam. Ehhez képest már fél éve lógatja a seggét és a "felmentő sereg" sehol.. A ruháim amiket odaadok neki azok meg sorra tűnnek el végleg...
- Adam! Adam! - rázott ki a gondolataimból Chris, akivel épp kémián ültünk korán reggel.
- Hm? Mi van? - néztem rá zavartan.
- Csupán negyed órája szólongatlak, de végre meghallottál. Figyelj.. Eddig nem kérdeztem, mert úgy gondoltam elmondod ha akarod de ezt már nem bírom nézni. Mi bajod van? - nézett a szemembe aggódva és kicsit dühösen.
- Én.. - kezdtem el és végiggondoltam mit is akarok mondani.. Azt, hogy képen tudnám törölni magam amiért hagytam elmenni Vanessát, amiért elcsesztem az életem, amiért nem tudom úgy a legjobb haveromra nézni, hogy ne érezzek haragot, amiért ő van Vanessa mellett és nem én... De nem mondtam.. - Jól vagyok.
- Én azt nem hiszem. - rázta a fejét hevesen. Néha nagyon fel tud dühíteni a tény, hogy Chris ennyire ismer.
- Na jó.. - sóhajtottam nagyot. - Van egy lány akivel volt köztünk valami és háát.. Nagyon bejött.. - magyaráztam, de aztán rájöttem, hogy most jött el az idő, hogy kimondjam. - Vagyis inkább szerettem.. Még most is szeretem.. De elbasztam, mert megcsaltam egy másik lánnyal. És szakított velem. Fél éve. Ezért voltam az utóbbi hónapokban ilyen.. De már JÓL VAGYOK. TÉNYLEG! - nyomtam meg az utolsó 3 szót. Ez persze nem volt igaz. Valami gátol benne, hogy továbblépjek. Valami, amit nem tudok hogy mi. És amíg nem tudom meg, soha nem lehetek maradéktalanul boldog.
- Biztos? - fürkészett gyanakodva.
- Igen. - néztem rá amolyan "ennyire hülye vagy vagy csak süket" nézéssel.
- Akkor jó mert ma van a póker esténk. Emlékszel?
- Persze, hogy emlékszem. - feleltem unottan.
- Mr. Crane, Mr. Turner..  Elismételnék amit az előbb mondtam? - Emelte fel vékonyan meg rajzolt (?) szemöldökét  a kémia tanárnő vagyis az ofőnk.
- Elnézést tanárnő, de nem figyeltünk. - vallottam be. Mrs. Renan felvonta kékes-fekete (?????) szemöldökét és a vicsorgásából ítélve ideges lehetett.
- Egyszer szólok!! Még egyszer ne kelljen. - rángott a szeme. Zavartan pislogtam párat és igyekeztem nem feltűnően bámulni, bár nem igazán sok sikerrel. Biztos a sok kísérlettől ráng.. Szegény, amilyen öreg csoda, hogy egyáltalán minimálisan lát.. Még a halálnak sincs gusztusa ahhoz, hogy elvigye.. Oké, ez durva volt visszaszívom. De akkor is. Vajon tudja, hogy össze-vissza ugrándozik a szemhéja? Fúj. Még további 10 percig meredten bámultam volna ha Chris nem tol elém egy papírt vigyorogva. "Ha ennyire bejön, hívd randira ne csak bámuld... Fogadok te is bejössz neki, azért szívat folyton téged.. ne izgulj röpke 2 év és legális lesz a szerelmetek Mrs. Renannal..:DDDD" Összeszorított fogakkal néztem Chrisre aki vihogva megvonta a vállát. Visszafojtva a feltörő nevetésemet írtam a választ. "Beismerem. Minden alkalommal beindulok a szexi laborköpenyétől és gyógycipőjétől..<3" írtam le a választ és toltam Chris elé aki akkorát röhögött, hogy az egész osztály egy emberként fordult felé.
- Elnézést Tanárnő. - sziszegte Chris. A szemét törölgetve írta a választ, ami nemsokára előttem landolt. "Összehozzalak vele?" olvastam el a rövid de lényegre törő kérdést. "Kérlek.. Már elképzeltem, ahogy a kis dán dog fejű gyerekeink szaladgálnak gyógypapucsban chewbacca szerű szőrzettel.. Elsírom magam a boldogságtól, akkor is ha erre gondolok. És az a sok szenvedélyes éjszaka amit együtt fogunk még tölteni.." Ábrándos fejjel adtam át Chrisnek a lapot aki miután elolvasta egy darabig próbálta visszafojtani a nevetését, de aztán kirobbant belőle a nevetés, majd belőlem. Mrs. Renan rángó szemmel sétált oda és vette el a papírt, amin a róla szóló beszélgetésünk volt. Visszatartott lélegzettel vártam amint elolvassa majd nagy levegő vétellel felnéz.
- Ez igazán hízelgő Mr. Turner. Nem gondoltam, hogy ilyen gyengéd érzelmeket táplál irántam. Azt meg főleg nem, hogy szabadidejében arról álmodozik, hogy számos szenvedélyes estét tölt el velem.  - magyarázta fa arccal, miközben az egész osztály rajtam röhögött. - Esetleg az igazgató is szívesen hallaná. Magát is Mr. Crane. - nézett Chrisre.  - Mire várnak??? - üvöltött ránk torkaszakadtából. Visszatartott röhögéssel indultunk el a az ajtó felé, miközben az osztálytársaink tapsolva éjjeleztek minket. Az ajtóban megtorpanva meghajoltam bezsebelve a tapsot, de abban a pillanatban Mrs. Renan hozzám vágta a naplót. Rosszallóan dörzsölgettem a homlokom és odavittem a naplót a banyának.
- Kapok érte puszit? - pislogtam édesen rá, miközben az osztály fütyülése kezdett idegtépően hangos lenni.
- Most aztán kirúgatlak!!!!!!!!!! Figyeld meg!!!! Most aztán ki leszel rúgva!!! - üvöltött Mrs. Renan. Fintorogva töröltem le az öreglány nyálát az arcomról, majd elvigyorodtam.
- Nézze. - nyújtottam felé a kezem. - Már megvan a DNS-e.. Klónozni fogom.. - bólintottam határozottan. Az ofő vöröslő fejjel szívta be a levegőt és ha egy karika lett volna az orrában erősen hasonlított volna egy bikára. Erősen megragadva húzott magával ki a folyosóra ahol Chris értetlen tekintettel figyelt minket egészen addig amíg Mrs. Renan őt is meg nem ragadta. Mire az igazgatói irodához értünk már sajgott a vállam. A banya  a korához képest elég erős. Bekopogott az ajtón - ami majdnem kitört a helyéről - és belökött minket az ajtón. Az igazgató, mintha csaj sejtette volna, hogy hamarosan valaki belém azon az ajtón, hogy "elbeszélgessen" vele, sóhajtott egyet és felvont szemöldökkel figyelt minket. Mrs. Renan természetesen szóról szóra elmondta, hogy mi is történt, amit a diri nem fogadott túl jól..
- Mr. Turner igazgatóit kap, Mr. Crane-nek pedig bekerül a mappájába. - tolta fel az orrára vastag keretes szemüvegét. Chrisre néztem, akinek az arca falfehér lett és tudtam, nem kerülhet bele a mappájába. A felvételi miatt. A legjobb barátomnak nagyon fontos hogy felvegyék majd a Stamfordra. Ez fontos neki és nem engedhetem, hogy elveszítse..
- Én voltam igazgató úr. Chrisnek semmi köze hozzá. Vállalom a teljes felelősséget, őt ne keverjék bele. - mondtam, mire Chris hirtelen rám nézett és hitetlenül-hálásan meredt rám.
- Ez esetben Mr. Turner.. Mivel már a kihágásai meghaladják az átlagot, sőt.. Ezért az ön esetében ez eltanácsolást von maga után. - kulcsolta össze a kezeit, én pedig azt hittem a föld leszakad alattam. - Így is magára vállalja a teljes felelősséget?
- Igen. - vágtam rá azonnal. Tudtam mit kockáztatok ezzel, de nem érdekelt. Nekem már úgy is totál mindegy, de Chrisnek még van esélye.. - Az enyém a teljes felelősség az órán történtek miatt. - bólintottam a lehető leghatározottabban. Az igazgató mélyen a szemembe nézett, majd kiküldte a kétségbeesett Christ a terembe és a telefonját a füléhez emelve hívta a szüleim. Az idő a szokottnál is lassabban telt, míg a szüleim meg nem érkeztek. Onnantól felgyorsultak az események.. Megérkezésükkor apa arcán az a jól ismert "megöllek fiam" nézés volt, amíg anyuén a "már megint fiam?". És akkor még nem is sejtették, amit a diri mondani fog nekik.
- Kérem foglaljanak helyet. - mutatott a diri a mellettem lévő 2 székre. - Azért hívattam ide önöket, mert a fiúk a mai napon már sokadszorra sértette meg az iskola házirendjét és oktatóját.  - vette elő a levelet és nyújtotta oda az anyámnak aki elolvasta és felnézett.
- Ugyan ez csak egy ostoba tréfa. - győzködte az igazgatót.
- Félek már nem asszonyom. A fia annyiszor hágta át a szabályokat, hogy ez a "kis tréfa" is szigorú büntetéssel járhat. Tudja ez az iskola egy igen nagy és sikeres múltú intézmény. Nem engedhetjük, hogy folt keletkezzen a hírnevén. Az iskola nem képes tovább elnézni a fia "csínytevéseit".
- Ezt, hogy érti? - szólalt meg végre az apám is.
- A fiát sajnálatos módon kénytelenek vagyunk eltanácsolni az intézményből. - jelentette ki az igazgató.
- Hogy mondta? - kapta anya a szája elé a kezét.
- Igazán sajnálom asszonyom, de ezt a döntést hoztam. A holnapi nap már nem szükséges befáradnia.. - kezdett el papírokat írogatni az igazgató majd pár perc múlva átnyújtotta a szüleimnek. Hát ennyi volt. Vége van. A gimnáziumi tanulmányaim ezzel befejeztem, ugyanis már biztos nem vesznek fel egy ilyen erősségű helyre. Az első a családban aki miatt szégyenkezni kell. Most már legalább van oka rá apámnak és nem csak a vak világba utál. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy órai szívatás miatt leszek eltanácsolva. De nem bántam meg, hogy megvédtem Christ. Ő az első. Vagyis nem az első első, de az első.. Na értitek..
Kiléptünk a teremből és apa azonnal nekem jött.
- Csak várd meg míg hazaérünk. Nyomás a cuccaidért! - szorította meg a karom. Na nem mintha fájt volna, csak mondtam. Mondjuk ezt most kivételesen megérdemelten. Mégiscsak kirúgtak a suliból. Nem vagyok büszke magamra de nem tudom visszafordítani ami megtörtént.
A terembe lépve minden szem rám szegeződött és várták mit fogok mondani. Felkaptam a cuccaim és rájuk néztem.
- Bon voyage idióták! - hajoltam meg és az értetlen tekinteteket kikerülve elhúztam. Sose bírtam őket akkor meg minek jópofizzak? Totál fölösleges. Chris a szekrényemnél várt rám és amíg kipakoltam belőle elmagyaráztam neki a helyzetet.
- Sajnálom haver. Én nem akartam. Beszélek vele. - indult el, de én elkaptam a karját.
- Nehogy. Már mindegy. Kirúgtak. Ennyi volt. - vontam meg a vállam. Körbenéztem a suliban és konstatáltam magamban, hogy azért hiányozni fog ez a kóceráj. A tanárok, a többiek, Chris, Moni és Vanessa..  Vanessa... Akit most már csak a suliban volt esélyem látni. Talán nem is baj. Most legalább ténylegesen kiverhetem a fejemből. Talán most új lappal kezdhetek mindent.. Amúgy sem nekem való ez a gimi téma.. Egy gyengébb suliban is el leszek. Chris búcsúként rám ugrott és közölte, hogy ki  ne hagyjam a mai pókert. Nem is fogom..

                                                                        ***

- Mivel érdemeltük ezt ki?????? MIVEL???? Etetünk, ruházunk és ez a hála???? EZ???? Normális vagy?? - lökött be apám az ajtón. Az egész család minket nézett de őt nem érdekelte. Egy akkora pofont lekevert, hogy azt hittem lerepül az arcom.
- Apa!! - kiáltott Nina. - Hagyd őt!!!!
- Hálátlan idióta!!!! - ütött meg, de ezúttal ököllel. Vért csordogált az orromból és a szám is felrepedt. Nem tettem semmit csak álltam ott. Még a kezem sem emeltem fel. Hagytam, hogy apa a következő ütést is rám mérje miközben a család többi tagja próbálta lenyugtatni és a kicsik sírva futottak a szobájukba. Nemsokára megéreztem az öklét a gyomorszájamban.Összecsuklottam a fájdalomtól és majdnem megfulladtam a saját véremtől. A következőt megint az arcomba kaptam.. A számból ömlött a vér és a bal szememre alig láttam... Ekkor anya állt apa elé és fogta le a kezét.
- Azonnal hagyd békén! - kiáltott rá. Apa nagy nehezen leengedte az öklét, de továbbra is gyilkos tekintettel méregetett.
- Ki nem teheted a lábad a lakásból! - mutatott rám "fenyegetve". A kezemmel letöröltem az arcomról a vért, majd nagy nehezen felálltam és lesöpörve magamról anyám kezét bementem a szobámba. Fogtam egy vizes zsepit és letöröltem magam. Mikor végeztem keserűen konstatáltam, hogy a szám felrepedt, a szemem bedagadt és tiszta véraláfutás a fejem. Mindig tudtam, hogy apa gyűlöl, de sosem gondoltam, hogy képes megverni.. Az ágyhoz sétáltam és megsemmisülten dőltem le rá.

Ott álltam a fal mögött és tisztán hallottam a szüleim beszélgetését. Tudom, nem szép hallgatózni, de mit tehetne egy 7 éves kisfiú, akit az apja nem szeret? Semmi mást. EZ volt az egyetlen reményem. Ha hozzászóltam apához, nem válaszolt vagy rám kiáltott. A többiekkel játszott és beszélgetett, de velem semmi.. 
- Vidd el holnap Adamet a játszótérre. - hallottam anyám lágy és kifejezetten kellemes hangját. 
- Vidd ki te! Én el nem viszem sehová. Holnap különben is a többieket viszem az állatkertbe. - válaszolt neki apa fél vállról.
- És szerinted az, hogy néz ki, hogy őt nem? Szerinted nem feltűnő amit csinálsz? Szerinted a gyerek nem veszi észre? Hm? - vette suttogó hangnemre anyu.
- Vegye csak. Legalább megtudja az igazat! - sziszegte apám.
- Hogy mondhatsz ilyet? - hitetlenkedett anya. - Nem ismerek rád. 

Kinyitottam a szemem és a sötét szobámba találtam magam. Gondolom miközben aludtam beesteledett. Ez az álom új értelmet adott mindennek.. Már emlékszem.. Valamit titkolnak előlem csak tudnám, hogy mit. Valamit ami miatt apa gyűlöl engem.
De már nem tud érdekelni.. Döntöttem. Megfogtam a cuccaim és beledobáltam egy táskába. Küldtem egy üzenetet Richárdnak és a vállamra vettem a táskát. Az ablakon kimászni nem volt nehéz, mert már gyakorlott vagyok benne, de annál inkább az, hogy átosonjak a kerten, ahol apa épp tartózkodott. Gondolom kiszellőzteti a fejét.
Guggolásban sétálva jutottam el a kapuig, ahol óvatosan kinyitottam és kiléptem rajta. Az utca nem éppen friss levegője megcsapott és akaratlanul is megborzongtam. Nem tudtam hova akarok menni, de azt igen, hogy minél messzebb és egyedül.. Sietősen  szedtem a lépteim és azon imádkoztam meg ne fagyjak. Az idő eléggé lehűlt és őszintén szólva csak egy póló volt rajtam..
Már vagy fél órája sétáltam amikor ismerős hang ütötte meg a fülemet.. A telefonom rezgése zavarta meg az utamat. Anya hívott.. Sóhajtva nyomtam ki és kapcsoltam ki a telefont. Rájöttek, hogy eltűntem. Na nem mintha apát érdekelné.. A lépteim felgyorsultak  és magam sem tudtam miért, de a part felé vettem az irányt. Régebben ott sétáltunk sokat anyával kiskoromban. Az egyetlen hely ahol éreztem, hogy a családom szeret.. Vagyis inkább anyám szeret.. A vaksötétben nem láttam valami nagyon sokat, de szerencsére nem is volt szükség rá. A tenger hullámainak hangja már messze megütötte a fülem. Ledobtam a cuccaim a homokba majd én is követtem őket. Sóhajtva ledőltem a homokba és azon merengtem hogy mitől ilyen szar az életem.. Nem ezt akartam... Egy bűnöző lett belőlem, akit a saját apja is utál.. Hosszú órákig figyeltem holdat, ami ragyogva vetült a tengerre.. Nem mertem megnézni a telefonom. Biztos vagyok benne, hogy az egész város engem keres, de nem érdekel. Hadd keressenek. Úgyse találnak meg.. Gondoltam én.
- Miért szöktél meg? - hallottam a hátam mögött egy számon kérő hangot.
- Hogyan találtál rám? - húztam óvatos mosolyra a számat. Vanessa lassú léptekkel közelebb jött és letelepedett mellém a partra.  Éreztem a hozzátartozó ismerős illatot és elfogott az a bizonyos jó érzés ami mindig amikor vele vagyok. Rám nézett és a tekintete megváltozott.
- Mi történt veled? - tette a szája elé a kezét.
- Semmi. - ráztam a fejem hevesen.
- Adam! Ha nekem nem mondod akkor kinek? - nézett a szemembe.
- Hát jó... Kirúgtak a suliból. És apám megvert..  - közöltem egyszerűen.
- Oh, Adam.. Úgy sajnálom. Kirúgtak?
- Igen.. Megszívattam a tanárnőt. És mivel a magatartásom botrányos és az utóbbi időben sokkal jobban leszartam a tanulást a diri kirúgott. - vontam meg a vállam.
- Adam.. Miért csináld ezt? Ez jó neked? Bármi is történik veled tanulni kell. Egy élet múlik rajta... A tiéd. Legkevésbé sem egy gettóban a helyed!! - szólt rám erélyesen.
- Tudom.. Elszúrtam. Mindent. Sajnálom. - néztem rá, mire megenyhült és felemelte a kezét. Óvatosan végighúzta ujjait sebesült számon, amitől nem kaptam levegőt sem.. Közel hajoltam hozzá és homlokom nekidöntöttem az övének.
- Ezt nem szabad. - zihálta.
- Tudom. - suttogtam, majd ajkaimat az övére tapasztottam.. Nyelvem lágyan végigszántott az övén ezzel kényszerítve arra, hogy bebocsátást nyerjek. A csók lassú volt és érzéki. Vanessa gyenge teste szinte elolvadt a karjaimban. Szorosan öleltem magamhoz mintha ezzel örökre magamhoz tudnám láncolni. Keresztül vetette karjait a nyakamon és a hajamba túrva húzott közelebb magához..