2. évad előzetes

Sziasztok!

Mivel a tanulás miatt csak a fejezet feléig jutottam el, gondoltam elhozom nektek a 2. évad előzetesét ami bár kicsit spoileres de reményeim szerint nem rontja el túlzottan az évadzáró rész sokkoló befejezését. Bocsánat az esetleges helyesírási hibákért eléggé siettem amikor készült. 

Ne féljetek nem lesz annyira depressziós az egész évad, mint az a trailerből lejön, de jelentősen eltér majd az 1 évadtól. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Bevallom nagyon izgulok. Egyébként rengetek sokkló dolog nem derül ki az előzetesből szóval megéri továbra is velem tartani. 

Pénteken pedig évadzáró!

Kérlek kommenteljetek és véleményezzétek. Nagyon boldoggá tennétek.

Köszönöm a türelmet, imádlak titeket

Vanessa

Kedves Olvasók... vagy.... Olvasó!

Nos.... több mint 2 évvel ezelőtt a pótvizsgára készülve abbahagytam a blogot, hogy többet tanulhassak. A vizsgán sikeresen átmentem és megkezdhettem a 10. osztályt. Aztán szépen lassan megfeledkeztem a blogról. Szégyenlem is magam miatta, nem kicsit. Tavaly március környékén mikor épp halálos unalmamban már minden linkre rákattintottam a neten amit csak találtam eszembe jutott a blog. Feljöttem és szépen az első fejezettől elolvastam miket firkantottam össze 13 éves korom óta. Hát mit ne mondjak az első fejezetek olyan szörnyűek, hogy nevetnem kellett saját magamon. De mikor a kommenteket olvastam... Őszintén mondom megértettem miért írtam. Miért volt olyan jó érzés feltenni egy-egy fejezetet. De úgy voltam vele, hogy amennyire megvárakoztattalak titeket bizonyára nem maradt egy olvasóm se... Így megint csak nem folytattam. Pont ma reggel nézegettem az e-mailt mikor megakadt a szemem: OKTÓBER 14. Crazy Guys megjegyzés érkezett. Őszintén mondom annyira meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam. Csak ültem a gép előtt és figyeltem a kommentet. Domi Farkas. Ő volt a megjegyzés írója. Annyira elérzékenyültem, hogy esküszöm még meg is könnyeztem. Álmomban nem gondoltam volna, hogy valaki így kitartson a blog mellett. Köszönöm és nagyon hálás vagyok. A leveled olvasva eldöntöttem folytatom a blogot. Ha nincs is más olvasóm már csak a te kedvedért is. Hiszen ha jól tudom még 2 évad és az első évad utolsó része hátravan... És mivel már az előzetes is megvan, csak nem tehetem meg, hogy a Videók mappában raboskodjon még kitudja meddig...

Szóval annyit szeretnék kérni, hogyha Domin kívül maradt még olvasó, nagyon hálás lennék, ha írna, hogy tudjam vagytok. Nagyon jól esne. Én jövőhét hétvégén mindenképp jövök az utolsó résszel. Remélem ti is itt lesztek. Sajnálom, hogy eddig kellett várni rám én sem ekkora szünetet terveztem, de ígérem kárpótollak titeket így vagy úgy de mindenképp.

Puszi, Vanessa

I. évad 31. rész (part 2)

Sziasztok!

Tudom megint sokat késtem és ezt szörnyen sajnálom.. Bár valószínűleg a sok bocsánatkérés sem segít már hisz, kimondva- kimondatlanul de elhanyagoltam a blogot. Nem fogok kifogásokat keresni elmondom az igazat. Nem volt erőm írni. Egyszerűen képtelen voltam leülni és megírni a fejezetet. Vagy fáradt voltam vagy nem volt kedvem. Mostanában az élethez sem volt kedvem nem, hogy írni! Pedig kellene. Nem csak azért, hogy megmaradjon az a maréknyi olvasó aki most van hanem azért is, mert szeretem csinálni. És mivel szeretem csinálni, nem hagyhatom, hogy a kedvem befolyásoljon abban ami az egyetlen dolog amihez (úgy ahogy...) értek.
Egyébként megbuktam évvégén. Fizika... Az egész nyaram a pótvizsgával ment el. Még 2 hét. Eléggé félek, de mostmár nem tehetem meg, hogy nem nyújtok nektek valamit.
A fejezet elég unalmas lesz, de ez az utolsó rész az évadzáró rész előtt ami tartogat meglepetéseket szóval ez csak egy töltelék rész. Remélem tetszeni fog azért és nem utáltatok meg nagyon..
Puszi, Vanessa




                                                   ..:Második esély 2. rész:..

[Adam szemszöge]

 A Ninával való kissé megerőltető beszélgetés után (még feltett egy csomó kérdést) fáradtan dőltem be az ágyba. Semmi mást nem szerettem volna csak aludni. Belefáradtam ebbe az egész őrületbe ami körülöttem folyik. Semmi mást nem szeretnék csak normális lenni. Azt, hogy végre vége legyen a rossz dolgoknak. Holnap beíratnak az új suliba. Kaptam egy második esélyt. Csak el ne szúrjam. Minden vágyam, hogy végre leéretségizzek és eltűnjek innen. Valahová Olaszországba. Mondjuk Rómába. Letelepednék és azt tehetném amit mindig is szerettem volna. A világ legnagyobbjaitól tanulhatok meg főzni. És ki tudja, talán én is naggyá válhatnék...
Szép álmok.. Kár, hogy megvalósíthatatlanok. Pedig mit nem adnék, hogy ne csak álom lehessen. Akármit.
A telefonom rezgése zavarta meg az éber álmaim. Hannah neve villogott a kijelzőn így kómásan de érdeklődve vettem fel a telefont.
- Szia kicsim. - ásítottam a készülékbe de válaszképpen csak ideges sóhajtozást hallottam. - Baj van?
- Hát fogjuk rá igen. Beszélnünk kell. - közölte határozottan. - Amint tudunk találkozzunk. Valamit el kell mondanom. - mondtam neki, hogy holnap elmegyek hozzá és idegesen letettem a telefont. Nem tudom mi az amit mondani akar, de nagyon furdalja az oldalam a kíváncsiság. Nagyon remegett a hangja és ha nem ismerném azt mondanám, hogy félt. Tőlem... Lehet megtudta az igazat? De nem.. az lehetetlen. Hiszen nem volt kitől megtudnia. Holnap beszélnem kell Richarddal. Mert ha így van tudnia kell róla. De egyenlőre ráérek ezzel foglalkozni.. Most inkább behódolok az álom adta megváltásnak..

- Adam! Elkésel az első napon! - kiabált fel nekem anya. Egy utolsó pillantást vettettem a tükörre ami élesen mutatta véraláfutásos arcom majd levágtattam a lépcsőn. Anyát jól meg is ijesztettem mert amikor a lépcsőfordulóhoz értem megfogtam a karfát és átugrottam rajta. Egy nagy dobbanással landoltam a földön egyenesen anya orra előtt. Hirtelen hátratántorodott és elkerekedett szemmel nézett rám.
- Édes fiam, miért nem tudod rendesen használni a lépcsőt? - tette csípőre a kezét.
- Abban mi a jó? - néztem rá értetlenül mire ő legyintett egyet és a konyhába ment. Szegényt már most ideg összeroppanásba hajszolom.
Amikor bementem a konyhába csak anyut találtam ott. Apa sehol. Mondjuk nem hinném, hogy annyira találkozni akarna velem a történtek után. Én sem akarom látni. Félek nem lenne túl jó dolog ha már korán reggel elhánynám magam. A hűtőhöz léptem és kivettem belőle a tejet.
- Enni nem eszel? - vonta össze a szemöldökét anya.
- Nem vagyok éhes. - kortyoltam egy nagyot a tejből. Anya megforgatta a szemét és elém tett egy nagy tányér palacsintát. - Mint mondtam nem vagyok éhes.
- A juharszirup a szekrényben. - hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatom. Imádom amikor engedi, hogy érvényesítsem a saját akaratom. Unottan feltápászkodtam és kivettem a szekrényből a szirupot. Hosszan folyattam rá a hatalmas halom reggelimre, enni viszont alig ettem. 3 falatnál több nem ment le. Hihetetlen. Mennyi mindenen túl vagyok és egy kis iskolaváltástól félek... Ugyan! Ennél azért bátrabb vagy Adam! Lazán besétálsz és kész. Nem lesz semmi baj. Csak félvállról. Ahogy szoktad.
Fáradtan megdörzsöltem az arcom és anyával együtt kimentem a kocsihoz. Ott azonban megtorpantam.
- Anya neked nincs is jogsid.
- Dehogynem. - nézett rám csodálkozva.
- Akkor miért apával viteted magad mindenhova? - vontam össze a szemöldököm.
- Úgy kényelmesebb. - legyintett. Nevetve beszálltam a kocsiba és vártam, hogy elinduljunk. 20 perc se telt bele már is ott voltunk. Los Angeles Állami Középiskola. Már kívülről is ocsmány volt. Egy barna épület ami 3 emelet magas és már igencsak bomladozik. Az ablakok és az ajtó sárgára voltak festve, azonban a festék repedezett csíkokat hagyott a fakereten. A falakon néhány helyen graffitik éktelenkedtek (bár meg kell hagyni ezek csak javítottak az iskola külsején) de az ablakok legalább tiszták voltak. Ezt nevezem minőségnek. Idegesen csattogtatva a rágómat mentem be az iskolának nevezett putriba. Belül sem volt szebb mint kívül. A fehér falak bekoszolódtak és ha nem tudtam volna, hogy iskola azt hittem volna, hogy egy elhagyatott elvonó.
A diákok nem voltak különösképpen érdekesek. Olyanok voltak mint én. Végre nem lógtam ki a tetovált karommal. Ami azonnal feltűnt, hogy a szabályokat itt nem ismerik vagy csak nem akarják. Az előző sulimban nem engedték volna meg, hogy füstölgő cigivel a szánkban álljunk az aula közepén avagy gördeszkázzunk le a lépcsőn ahogy azt az egyik 18 éves forma srác tette. Balszerencséjére azonban lezakózott a lépcsőn és legurulva orra esett. A diákok többsége figyelemre sem méltatta, de néhányan azért odafordultak és ahelyett, hogy segítettek volna kiröhögték, de keményen. Szegény fiú felkelni sem tudott, de még mozogni se. Eltorzult az arca és nyöszörgött a fájdalomtól. Egy középkorú, sötét hajú tanárnő sétált le a lépcsőn és nemes egyszerűséggel átlépte a srácot. Anya is és én is felvont szemöldökkel néztem őket.
- Én itt nem hagylak!- jelentette ki anya idegesen. Figyelemre sem méltatva odarohantam a sráchoz és óvatosan felsegítettem. Nehezen ment mert nem segített valami sokat, de megoldottam. Leültettem a lépcső sarkához és megnéztem a csuklóját amit annyira fogdosott. Fel volt dagadva és nem éppen egészséges színekben pompázott.
- El kéne menned orvoshoz vele. - engedtem el. Lassan rám nézett és megvonta a vállát.
- Majd elmegyek. De te... Még nem láttalak erre. Biztos új vagy. Tudod itt nem szokás önzetlenül segíteni. - nézett körbe. - Mindenki paraszt. Vagy drogos, vagy tinibűnöző, vagy csak szimplán balhés.
- És te? - vontam fel a szemöldököm érdeklődve.
- Én csak szimplán balhés. - vigyorgott. - Hát te? Amúgy Lucas vagyok.
- Én Adam vagyok és büszkén jelentem be, hogy mind a négy kategóriába sorolhatsz. - húztam el a szám. Elismerően bólogatott majd megtápászkodott és se szó se beszéd kisétált a suliból. Jó tudni, hogy ez így megy.
Visszabaktattam anyához és elindultunk megkeresni az igazgatói irodát. A tanári folyosó egy fokkal jobban nézett ki. Nem piszkos fehér volt a fal hanem piszkos sárga! Wow... A folyosón 1 tanári szoba, egy titkárság, egy orvosi és egy igazgatói iroda volt. Vagyis gondolom, hogy az volt, mert nem volt rá írva semmi. Vagy az vagy a WC. Ez a kérdés még továbbra is fenn állt, annak ellenére, hogy bejutottunk a szobába(???). Én komolyan nem értem ezt a helyet.
- Adam Turner! - állt fel egy nagydarab, öltönyös néger pasas az iroda közepén fekvő íróasztal mögül. - Ön pedig bizonyára Mrs. Turner. - fogott kezet anyával. - Foglaljanak helyet.
Leültünk anyával a 2 barna bőrrel borított székre és figyelmesen végighallgattuk az eligazítást. Lényegében azok a szabályok mint a régi sulimban, csak a különbség az, hogy itt nem tartják be. Na nem mintha ezzel problémám lenne, hisz végre nem fogok kilógni....
Megkaptam az órarendem, aztán anyával együtt lementem az aulába.
- Ne feledd, semmi sem lehet fontosabb a testi épségednél. Ha a szemét csontdarálók a kaja pénzed akarják inkább add nekik oda. És ne szájalj a nagymenőknek, mert akkor is meg leszel verve.
- Anya! - háborodtam fel. - Ha túléltem a börtönt akkor ezt is túl fogom. - néztem rá furán.
- Oh kicsim. - ölelt magához szorosan.
- Anya.... Ne égess már. - bontakoztam ki a karjai közül. - 16 éves srác vagyok az isten szerelmére! - túrtam bele a hajamba idegesen körbenézve ki látta vajon ezt a kis akciót...
- Jól van, jól van. - mosolygott rám. - Akkor...
- Szia. - intettem egyet.
- Szia. - toporgott ott. Összeráncolt homlokkal fordultam meg és indultam fel a lépcsőn. Nem értem mire föl ez a nagy aggodalom irántam. Túléltem a börtönt, 16 évet apával. Csak kibírok egy iskolaváltást. Megráztam a fejem és meg néztem az órarendet. Földrajz óra Mr. Taylor-ral; 2. emelet 5. terem. Biztos megtalálom... de itt mindegyik terem ugyanolyan és nincs rajta szám! Hogy a picsába találtam meg azt a szaros 5. termet??
- Bocs. Nem tudod, hogy az 5. terem? - kérdeztem meg a folyosón egy srácot.
- Baszódj ketté te kis pöcs. - lökött arrébb.
- Anyád is megtanított szépen beszélni. - bólintottam. - Úristen ezt én mondtam?? - lepődtem meg.
- Én is arra megyek, megmutatom. - hallottam magam mellett egy hangot. Odanéztem a hang tulajdonosa felé. Egy festett szőke lány, tetoválásokkal, fekete sminkben és gyönyörű kék szemmel. Hm.... 16 mint én kb és már messziről süt róla, hogy ha egy sikátorban meg akarnád erőszakolni nem maradna nemiszerved. Szó nélkül elindultam utána miközben el kalandozott a tekintetem a... Khm... A haján.....
- Amúgy Ronnie vagyok. És mielőtt teljesen belefeledkeznél a hátsó felembe, itt is volnánk. - mutatott a teremre. Elismerően bólintottam majd elnevettem magam.
- Adam.
- Tudom ki vagy. - mosolygott rám. - A srác akit 16 évesen lesittelt az apja és akinek a képével tele volt plakátolva nem is olyan rég egész Los Angeles. Híres vagy. - huppant le egy székhez.
- Jó tudni. - ültem le mellé. Na... Máris van egy barátom. barátnőm. Barátom aki nőből van. Adam Turnernek van egy barátja aki egy csaj és még nem feküdt le vele és nem is tervezi. Fura. - Hogyhogy ide jársz? - kérdeztem.
- Kirúgtak a másik sulimból. Megvertem egy srácot. - vont vállat.
- Én szexuális hangvételű levelet írtam a tanárnőmnek. - erre akkorát nevetett, hogy az egész osztály felénk fordult (csoda hogy meghallották ebben a hangzavarban).
- Úgy érzem jól megleszünk mi ketten. - bokszolt bele a vállamba. - Amúgy nagyon retek hely ez a suli. Mint egy elhagyatott elvonó.
- Én is pont ezt mondtam magamnak mikor beléptem. - csodálkoztam. Azt hiszem tényleg jól el leszünk. Ha továbbra is megmarad ilyennek akkor büszkén mondhatom, hogy olyan mint én csak lányban. Végre valaki akivel lehet hülyülni és nem néz rám, úgy mint egy körözött bűnözőre. Chris a legjobb haverom, de ő a megtestesült szentlélek. Nekem kell valaki aki hasonlít rám. és meg van az esély rá, hogy végre találtam valakit. Nem is lesz olyan gáz ez az  újrakezdés dolog.

/3 és fél hét múlva/

- De ez baromság! - háborodott fel Ronnie. Minek kér tanácsot ha nem fogadja el.
- De hidd már el, hogy ha erre nem harap rá a srác akkor semmire! - bizonygatom.
- Nem fogok neki sztriptíztáncolni!! - ismétli el erélyesebben. Én motyogva utánzom, mire tarkón vág. Majdnem egy hónapja ismerem és kijelenthetem, hogy Chris mellett az egyik legjobb barátom lett. Mindent elmeséltem neki, ami eddig velem történt és ő is megosztotta velem az övét. Bírom őt, de tényleg. Mint egy tesót. (Bár van abból elég.) Hasonló a családja az enyémhez. Sokan vannak és ő sem igazán van oda az apjáért. Sokat verte őket gyerekkorukban, bár mára már (Ronnie elmondása szerint) elsajátított egy minimálisnál picivel több önkontrolt. Ha ő mondja..... Egyébként megbizonyosodtam róla, hogy tényleg olyan mint én csak lányban.
- Amúgy varrattam magamra még egy tetkót! - jelenti be büszkén. Felemeli a karját így láthatom a felkarja alján lévő tetoválást.
- Ez mi? - hunyorgok.
- Egy madár. - néz rám értetlenül.
- Dehogy madár! Max egy szúnyog!! Nézd már meg! Frankón olyan mint a Jumanjiban azok a geci nagy szúnyogok. - vizsgálgatom tovább a karját.
- Egyáltalán nem! - csattan fel. - A te válladon meg olyan mintha egy nagy szőrős pók ülne!!
- Nem is igaz!! - sipítok fel idegenül magas hangon.
- Ez mi volt?? - röhögi el magát Ronnie, én meg csak értetlenül fogom a torkom azon filózva, hogy tényleg én adtam-e ki ezeket a hangokat... Mint egy fulladozó hörcsög körülbelül.... Anyám.
- Már 7 óra van. Hogy elszaladt az idő. - képedt el Ronnie. Hát még én! Baszki elfelejtettem Richardot! Oda sem figyelve arra, hogy Ronnie utánam kiabál eszeveszett rohanásba kezdtem. Hogy felejthettem el?? Még jó, hogy engem a fogadott fiának tart... Máskülönben komoly büntetéstől kellene tartanom. Bár így sem lesz fáklyás menet.
10 perc alatt odaértem sprintelve és mint egy őrült futottam be, mindenkit felborítva a hatalmas épületbe. A nagy kétszárnyú ajtó előtt megtorpantam kifújtam a levegőt, beletúrtam a hajamba, majd mosolyogva biccentettem a vöröshajú titkárnőnek... Hátszóval csak kifújtam magam....Khm...
- Már vár téged Adam. - mosolygott rám a vöröske.
- Tudom Lara és azt is, hogy késtem. - fújtattam egyet... Elszámoltam 3-ig majd beléptem.
- Késtél. - szólalt meg egy rekedtes hang az ablakok felől. Richard épp az ablakon nézett kifelé. Öltözete továbbra a szokásoshoz híven elegáns. Fekete öltönyt és fehér inget viselt. Hollófekete haja fényesen csillogott feje tetején. - Ülj le.
- Én igazán nem.... - kezdtem el, de félbeszakított.
- Nem érdekel. Beszélnünk kell. Mióta is dolgozol itt Adam? - fordult felém.
- 2 és fél éve. - válaszolok.
- Úgy van. Ezalatt az idő alatt rengetegszer megmutattad a hűséged és a bátorságod. Sok évtizedek óta itt dolgozó díler nem tanúsította még azt amit te. Pont ezért komoly elhatározásra jutottam.
- Szabad megtudnom, pontosan mi is lenne az? - vontam fel a szemöldököm.
- Felvettelek a végrendeletembe. - ült le szembe velem.
- Milyen módon? - képedek el.
- Téged tettelek meg a cégem örökösévé. - nézett rám.
- Mi?? - kerekednek el a szemeim.... - Én nem... Én... Vagyis.. És Jackson? - utalok ezzel a fiára.
- Nézd Adam. Én szeretem a fiam, de vannak bizonyos dolgok amikben elsősorban a cégemre kell gondolnom és nem a családomra. Jackson nem alkalmas a cég vezetésére. Ellenben te... Van benned kellő fegyelem, ridegség, vezetési ösztön és üzleti érzék. Szinte a fiam vagy. Nincs más akiben ennyire megbíznék.
- És egy másik gyerek? - kérdezek rá hirtelen. - Nincs Jackson-on kívül másik gyereke? Fia vagy..... egy lánya? - figyelem a vonásait ahogy lassanként megfeszülnek a lány szó hallatára.
- Nem. Nincs.  - rázza meg a fejét. Hirtelen csipogni kezd a telefonom. Előhalászom a zsebemből és megnézem az üzenetet. Hannah az. 'Találkoznunk kell.... Nagyon fontos dolgot kell elmondanom.' Vajon mi lehet ennyire fontos?? Már 3 hete el akarta mondani, de valahogy sosem volt rá lehetőség. Most viszont már eléggé kíváncsivá tett.
- Elnézést csak Hannah volt az. - magyarázom.
- Igaz is. Róla is szerettem volna beszélni. Itt az idő Adam. Jövőhéten van a tárgyalás. Meg kell tenned. Még holnap délelőtt.  - jelentette ki én meg lefagytam. Tudtam, hogy eljön ez a perc, de nem készültem fel rá eléggé. Szeretem.... Azt hiszem beleszerettem. De tudom mit kell tennem. Meg kell ölnöm. És meg is fogom...

Íme az utolsó előtti rész az első évadból. A következő már az évadzáró lesz!!

Egy kis ésszel és marha sok szerencsével..

                                                                                            Sziasztok Drága Olvasóim!


Gondolom sejtitek, hogy nem a legjobb hírrel jövök...
Nos.. Az történt, hogy kilencedikes vagyok, és nem egy könnyű gimibe jelentkeztem, de ez mellékes. Nem akarom húzni az időt. Tehát a jegyeim nem túlságosan fényesek. Sőt ez még enyhe kifejezés.. Borzalmasak. 3 (!!!!) tantárgyból bukásra állok. Fizika, kémia és töri.
A törit még ki tudom javítani tanulással, de a fizika - kémia nem megy. Hiába tanulom és magolom, de egyszerűen nem értem. Ennél fogva nem túl sikeresek a javítási kísérleteim..
Most úgy néz ki lesz tanárom szóval szurkoljatok, hogy kijavítsam mert addig egyáltalán nem ülhetek gép közelébe anyukám jóvoltából. Tehát ahogy azt fent is írtam egy kis ésszel és marha nagy szerencsével hamar kijavítom a siralmas jegyeim és újra belelendülök az írásba. Addig is próbálkozom azzal, hogy infón írok, de azzal nagyon lassan fogok haladni.
Remélem nem haragszotok nagyon és vártok amíg minden rendbe jön.
Addig is kívánok mindenkinek sokkal eredményesebb tanulmányi eredményeket és sok sok virtuális ölelést!:D
Puszi, Vanessa

I. évad 30. rész (part 1)

Sziasztok!
Nem is nagyon húznám az időt.. csak annyit szeretnék mondani, hogy hálás vagyok a kommentekért (14!!!) és a pipákért és hogy.. FOLYTATOM A BLOGOT! Sokat gondolkoztam mi legyen, de arra jutottam, hogy fontos nekem ez a történet és Ti olvasók is.:')) <3 Kettészedtem a fejezetet mivel nagyon hosszú lett volna és így hamarabb tehettem fel. 

Sőt elkezdtem egy másik történetet is amit szintén nagy lelkesedéssel fogok írni és remélem elolvassátok majd!:) http://dirtysoulss.blogspot.hu/


Puszi, Vanessa

                                                     ..: Második esély 1. rész:..

[Adam szemszöge]

Reggel arra keltem, hogy valami nedves érinti a talpamat gyengéden. Zavartan kinyitottam a szemem és pislogtam párat. A nap bántotta a szemem, de azért ki tudtam venni, hogy a tenger csiklandozza a lábam. Magamban konstatáltam, hogy a tegnap estét nem álmodtam valóban megtörtént.. Ezt az is bizonyította, hogy a mellettem lévő törékeny lány még az igazak álmát alussza, nem törődve azzal hol is van, vagy hogy kivel is van. Arcára rávetül a napsugár és szempillái néha meg-megremegnek. Valószínűtlenül szép volt. Óvatosan megsimítottam a kezemmel puha arcát, ami látszólag mintha porcelán lett volna. Ahogy eszembe jutottak a tegnap történtek akaratlanul is mosoly csúszott az arcomra. Na nem mintha bármi olyan jellegű történt volna csak számomra sokat jelentett ami történt.

Törékeny ujjaival erőteljesen belemarkolt kávébarna hajamba ezzel közelebb húzva magához. A csók egyre szenvedélyesebb és követelőzőbb lett. Finoman hanyatt döntöttem a hideg homokban és úgy csókoltam tovább. Mámorító érzés volt, ahogy nyelveink egyszerre mozogtak és a vágy is csak erősödött. Amikor a levegő hiány vetett véget csókunknak homlokom egy pillanatra az övére döntöttem majd lefeküdtem mellé. Semmit sem szóltunk csak csendben néztünk az eget amin néhol volt csak észrevehető pár csillag. 
- Boldog vagy? - fordultam hirtelen felé. Felém fordította fejét és zavartan nézett vissza rám.
- Igen...  Vagyis nem tudom. - rázta meg a fejét. - Újra normális 15 évesnek érzem magam. Átlagosnak. A koromnak megfelelőnek. 
- És az átlagos élet a boldog élet? - vontam fel a szemöldököm.
- Számomra igen. - hunyta le a szemét.
- Persze hisz' neked tökéletes életed van.. - motyogtam gúnyosan.
- Jézus te egyáltalán nem érted?! - ült fel idegbetegen. - Nekem tökéletes életem?? Neked van az csak elcseszted!  Jó igen az apád egy állat azt beismerem. De van egy anyád aki szeret, testvéreid akik szeretnek! Nekem nincsenek szüleim alig emlékszem a húgomra, és maradandó sérülések keletkeztek bennem! Lelki sérülések Adam amik örökre megmaradnak! Végignéztem ahogy az apám, az anyám és a 3 éves húgom meghal és azóta magam hibáztatom!!! Még te sajnálod magad?! TE?? - üvöltött, nekem meg elakadtak a szavaim. Hogy micsoda? Úristen.. Nem is tudtam.. Nem is.. Te jó ég. 
- Én azt hittem Mr. és Mrs. Harrison a szüleid. Örökbefogadtak? - kérdeztem még mindig sokkos állapotban.
- Most már ők azok. Nem.. Ők a keresztszüleim voltak. Jason az unokatestvérem. Apa.. vagyis Peter bácsi anya bátyja volt.  - annyira furcsa volt a szájából azt hallani hogy Peter bácsi. - Az igazi nevem: Vanessa Dominguez.  Az apám Richard Dominguez. 
- Richard Dominguez? - kérdeztem vissza meglepetten. - A főnököm neve.
- Előfordulhat. Gyakori név. - bólintott. - 6 és fél éve történt. Az autópályán utaztunk éppen amikor hisztizni kezdtem.. Apa hátrafordult, de akkor véletlenül áttértünk a másik sávba. Apa azonnal meghalt. A kocsi első részét elsodorta a kamion. A húgom fejét levágta egy alkatrész. Még ma is tisztán hallom a fejemben a sikolyát. - meredt hosszasan maga elé. 
- Úgy sajnálom. - suttogtam halkan. Felém fordította gyönyörű  arcát és keserűen elmosolyodott. 
- Csak neked mondtam el. Ben is és Moni tudják, de őket már előtte ismertem. Nem szeretném ha kiderülne. - sóhajtotta és fejét a vállamra hajtva lehunyta a szemét. 

Sokat jelentett, hogy elmondta nekem. És azt hiszem segít jobban megérteni mit miért tesz. És így talán sikerül elfogadnom és új életet kezdenem. Hiszen el kell engednem a múltat azért, hogy lehessen jövőm. Csak így működhet rendesen az életem. De abban igaza van, hogy rendesen elcsesztem az életem. Kirúgtak a suliból. A jövőm oda csak mert sajnáltatom magam. De ennek itt vége. Attól függetlenül, hogy nem hiszem hogy hazamegyek. Elmegyek Armandoval. Mindenkinek sokkal jobb lesz úgy. Vagyis.. Mindenkinek vagy csak nekem? Ez a kérdés amit tisztáznom kell magamban.
Hosszú perce teltek el míg a mellettem levő angyal el nem kezdett ébredezni. Kinyitotta a szemét, majd sűrűket pislogott, hogy kiűzze az álmot a szeméből. Rám nézett és halványan elmosolyodott. Mindketten tudtuk, hogy el kell mennem hamarosan. Ő abban reménykedett, hogy haza én meg abban, hogy el valahová messzire távol mindentől. Hogy melyikünknek lesz igaza? Pár perc és kiderül. - gondoltam magamban. Vanessa a kezét az enyémre vezette és összekulcsolta azokat. Testem mintha áramütés ért volna úgy reagált.
- Köszönöm. - suttogtam. Éppen válaszra nyitotta volna a száját amikor léptek hangját hallottuk a homokban. Elakadt  lélegzettel vártam, hogy ki lesz az aki végül meghiúsítja tervem.
- Gyerekek. - jött egy mély hang a hátunk mögül. Összeszorított fogakkal fordultam hátra Vanessa apjához. Vagyis keresztapjához. Vagyis a.. Valakijéhez. Mr. Harrison arca sápadt volt és szemei alatt hatalmas karikák húzódtak valószínűleg az éjjeli keresgélés miatt. Tekintete barátságos volt, semmi jelét nem mutatta, hogy haragudna akárkire is.  - Csakhogy megvagytok. - sóhajtott fáradtan és dőlt le mellénk. Ösztönösen húztam el a kezem Vanessa kezétől.
- Hogy találtál ránk apa? - vonta össze a szemöldökét Vani.
- Nem volt nehéz. A fél város Adamet keresi, a lányom eltűnik este, az asztalán meg ez volt lerakva.  - mutatott fel az apja amin ez volt: "Jason, elmentem megkeresni Adamet. Lehet a tengerparton lesz. Ne szólj anyuéknak." Lenézően néztem Vanessára aki a kezébe temette a fejét. - Tényleg kislányom?
- Jól van na! - motyogta vörösen. Én még mindig elkerekedett szemmel néztem magam elé. Nem hiszem el, hogy képes volt ezt kiírni (most magamban aranyosan kinevetem, csak olyan szívdöglesztő Adamesen).
- Vanessa kérlek menj haza. - nézett rá az "apja".
- Mi? Nem.. - rázta a fejét hevesen.
- Vanessa! - szóltam neki suttogva. - Kérlek.. - Vanessa egy darabig fürkészett majd felállt, de én megragadtam a karját. - Mindent köszönök. - néztem a szemébe, mire ő szomorúan elmosolyodott és elsétált egyedül hagyva az apjával. Igazából nem bántam, hogy kettesben maradtam Mr. Harrisonnal. Tudtam, hogy ha valaki, ő segíthet. Kényelmesen elhelyezkedett mellettem a homokban és nagyot sóhajtott. Nem néztem rá. Gondoltam elkezdi ha szeretné. Így is kissé kínosan érzem magam.
- Miért? - szólalt meg barátságos hangon. Nem egészen értettem a kérdést, tehát megráztam a fejem, jelezve hogy nem tudom miről beszél. - Miért teszed magad tönkre? Tudod ismerős a helyzeted.
- Igen? - kerekedtek el a szemeim.
- Igen. Az apám nem volt egy minta apa. Vert engem is és az édesanyámat is és a húgomat. Rendszeresen. Próbálkoztam azzal, hogy megszökjek de sosem ment.. - meredt maga elé.
- Elkapta?
- Nem.  - sóhajtott egyet. - Nem bírtam ott hagyni anyámat és a húgomat. Megértem, hogy most el akarsz menni és mindent hátrahagyni. Még azt is, hogy miért lázadsz.. De drog Adam? Drog? - nézett rám szemrehányóan.
- H-h-honnan tudja? - dadogtam. - Vanessa mondta el?
- Nem. - rázta a fejét. - Magamtól jöttem rá. -mosolyodott el óvatosan.
- Hát persze. Hiszen mindig tudtam hogy maga egy zseni. - vigyorodtam el. - Maga baromi jó fej.
- Áááá. - legyintett zavartan. - Hazamész?
- Nem igazán lenne jó ötlet. - vontam meg a vállam.
- Az egy dolog, hogy milyen az apád.. De a családod többi tagja?
- Anyám elég elfoglalt. Sokat dolgozik, így nincs túl gyakran itthon. Ha meg igen akkor is a kicsikkel foglalkozik. A nővérem egész nap tanul és ordít hogy rend legyen. A bátyám szintén tanul és sportversenyekre jár. Nem nagyon ér rá. A húgom balett próbákra és bemutatókra jár, az öcsém meg követi a bátyám példáját és focizik. A nagybátyám dolgozik egész nap, az unokahúgom sakkozik. A többi rokonom meg nem velünk lakik. - hadartam el gyorsan.
- Tudod mi az ami a legfeltűnőbb de te nem vetted észre? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Na mi? - dobtam el egy kavicsot.
- Az, hogy mindenki csinál valamit ami hasznos. Alapozzák a jövőjüket. Velük is ugyanannyit foglalkozik az anyjuk, de ők hasznosan teszik túl magukat. Te értelmetlen lázadással. Nem gondolod, hogy tenned kellene valamit? - kérdezte.
- De. - suttogtam magam elé. Az egyetlen amire büszke lehettem életemben, hogy az állam legnevesebb gimnáziumába felvettek, de onnan is kirúgattam magam. Igaza van apámnak. Hálátlan vagyok.
- Miért segít nekem? - ráztam a fejem hitetlenül.
- Mert még van esélyed. Arra, hogy új életet kezdj. Le kell szoknod a drogokról. Nem lesz könnyű, de meg kell tenned. Sokan cserben hagynak majd, de ettől ők még nem gyűlölnek. De meg kell értened, hogy nekik sem könnyű. - magyarázta.
- Megszoktam, hogy egyedül vagyok..
- Ez nem igaz. Vannak barátaid és a családod is szeret. Melletted állnak. De Vanessa közelébe többé nem mehetsz. - jelentette ki enyhe éllel a hangjában Mr. Harrison.
- Így is elérhetetlen. - suttogtam bánatosan. Nem haragudtam Mr. Harrisonra amiért eltiltotta tőlem a lányát. Teljesen megértem, én sem akarnám, hogy egy hozzám hasonlóval legyen együtt. Már gyilkoltam is. Bár azt senkinek sem mondtam el. Pedig rám férne, hogy valakivel megoszthassam. Néha azt  hiszem megőrültem. Lehet, hogy igaz is. Szörnyű ember vagyok.
- Gyere hazaviszlek. - állt fel Mr. Harrison, én meg követtem a példáját. Igaza volt. Nem hagyhatom el a családom csak mert az apám egy állat. Gyáva  viselkedés lenne. Haza kell mennem és új életet kezdenem. Istenem már annyiszor eldöntöttem de sosem sikerült.
- Hogy hívták Vanessa igazi apját? - kérdeztem. Persze tudtam mert mondta de biztosnak kellett benne lennem. Mr. Harrison nagyot sóhajtott mielőtt megszólalt volna.
- Richard Dominguez. - válaszolta nem firtatva azt, hogy honnan tudom. Vanessától ez számára is egyértelmű volt. Richard Dominguez.. Ez a név járt a fejemben.
- Milyen volt? - kérdezősködtem tovább. Tudtam, hogy illetlen de tudnom kellett.
- Olyan mint Vanessa. Kivéve hogy magas volt. Sötét barna - fekete haja és nagy barna szeme volt ami mindig csillogott. Fehér ruhái kiemelték bőrét. Mindig azt hordott. Kifejezetten jóképű ember volt és ha rád nézett a hideg is kirázott a tekintetétől. Mintha mindig a lelket legmélyébe látna. - mesélte, nekem meg eszembe jutott az első találkozásom Richárddal. Az amire eddig nem egészen emlékeztem mert elég ittas voltam.

Fekete haja csillogott a feje tetején és barna bőrén rikított a fehér öltöny. Megvillantotta 100 wattos mosolyát és tekintetét az enyémbe fúrta. Mintha tudná mire gondolok. Mintha megértene. Mintha csak az apám nézne rám. Az apám ami sosem volt.

- Ez csak véletlen.. - suttogtam magam elé.
- Parancsolsz? - ráncolta össze a szemöldökét Vanessa apja.
- Semmi, semmi. - legyintettem. Vanessa igazi apja meghalt. Azt mondta látta. Biztos, hogy ez csak véletlen. Sok mexikói él Amerikában. A Richard Dominguez is tuti gyakori név. Semmi bizonyíték nincs rá, hogy a főnököm Vanessa apja. Meg aztán neki van egy fia. Vanessa azt nem mondta, hogy van egy bátyja. Képtelenség. Megráztam a fejem, de a gyanú csak nem múlt el.
- És.. Izé, szóval ez egy hülye kérdés, de volt tetoválása? - kérdeztem zavartan.

- Nem volt. - vonta meg a vállát. Akkor nem ő az. A főnökömnek van egy a karján. De mi van ha...? Tényleg kezdek megőrülni. Halott emberekkel képzelődöm. A kezembe temettem az arcom és megráztam a fejem. Ekkor valaki megkocogtatta a vállam. Mr. Harrison tartott felém egy doboz cigit!!
- Maga bagózik? - sokkoltam le teljesen.
- Megesik, igen. - bólintott. - De el ne mondd Vanessának!
- Nem mondom! - röhögtem fel és elfogadtam a cigit. Bárcsak ilyen apám lenne. De nem.. Nekem ez jutott. Amíg hazafelé tartottunk megpróbáltam felidézni mit is tehettem az apám ellen amiért ennyire utál, de nem jutott eszembe semmi. Régen nem voltam ám ilyen. Amikor jófiú voltam akkor is utált. Ami igaz az igaz, kicsit sem hasonlítok rá. A többiek mind de én nem. Én anyára. Bár rá sem egészen. Inkább a nagyapámra. De neki barkója nőtt. - fintorodtam el és ijedten kaptam a fejemhez. Neeem. Rá nem hasonlíthatok vagy egyedül halok meg. Régen még nem volt annyira gáz, de ma... Brrr.
Magas röptű gondolataim miatt észre sem vettem, hogy már a házunk előtt álltam. Talán semmitől nem féltem még jobban mint ma az apámtól. Attól, hogy most mi lesz. Idegbetegen eldobtam a csikket és sóhajtottam egy nagyot. Mr. Harrison bátorítón hátba veregetett és elindultunk az ajtó felé. A villanyok égtek mindenhol és amikor felmentünk a mi emeletünkre megtorpantam. Erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót. A nappaliban ült az egész család apát kivéve aki a konyha ajtóban állt. Gondolom senki sem akarta látni. Köhintettem párat, amikor 5 perc után sem vettek észre, mire mind felém fordultak. Anya hisztérikusan felkiáltott és a nyakamba ugrott.
- Soha többé ne tedd ezt velem. - suttogta a fülembe, én meg elmosolyodtam.
- Nem fogom. - szorítottam egyet az ölelésen és akkor döbbentem rá, hogy nem is tudnám itthagyni az anyámat. Neki köszönhetem a legtöbbet és nem tehetem meg vele, hogy egyedül hagyom apával..
Miután anya kiszorította belőlem a lelket észrevette, hogy Mr. Harrison áll mögöttem.
- Maga hozta vissza? - engedett el és hálásan meredt a férfira, aki némán bólintott. Anya könnyes szemmel hálálkodott neki amíg hozzám odajött a család többi tagja. Kevin játékosan összeborzolta a hajam és közölte, hogy ha még egyszer elmegyek akkor fellógat a kisujjamnál fogva a zászló tetejére. Fura fejjel bólintottam, majd odaléptem a nővéremhez aki adott egy erőteljes mozdulattal magához rántott és szorosan átölelt.
- Az öcsém vagy. És nagyon szeretlek. Nagyon, ugye tudod? Tudod?? - vert egyet a hátamra (?).
- Tudom. - nevettem el magam halkan.
- Akkor is ha sose mondom. De fontos vagy nekem. Mindnyájunknak. - nézett a szemembe, mire én zavartan bólintottam ő meg adott egy puszit az arcomra és mosolyogva utat engedett a többieknek. Mikor mindenki kiörülte magát nekem akkor vettem észre, hogy Mr. Harrison már el is ment. Meg sem tudtam neki köszönni. Csalódottan elmosolyodtam és figyelmen kívül hagyva többieket elindultam a szobámba. A lépcső előtt állt ő. Az az ember akit többé nem nevezek apámnak. Kikerültem és egy pillantásra se méltatva felbaktattam a szobámba. Levágtam a táskám a sarokba és fáradtan dőltem az ágyamba. Sokkal jobb volt, mint a hideg homok. Mielőtt felkeltem volna az ágyból, belefúrtam a párnába a fejem és felmordultam. Muszáj zuhanyoznom. Fintorogva felálltam és tiszta ruhát vettem elő...
A zuhany kész áldás volt azután a 2 nap után. Le akartam magamról mosni mindent. De főleg az apám iránti gyűlöletet. Már nem utálom.. Számomra ő nincs. Halott.. Nekem nincs apám. Belenéztem a tükörbe és tanulmányozni kezdtem az arcom. Véraláfutások, sebek, horzsolások és lila foltok. Klasszul festek. A gettóban ahová megyek még az is megeshet, hogy tisztelnek majd érte. Meg is van a sztorim amit beadok nekik. Csak egy baj van. Már megint elhülyülöm, amikor tudom, hogy ez nagyon is fontos dolog. És talán egy olyan valami ami meghatározza az emberekhez való hozzáállásomat örökre. Nem akartam eltakarni a sérüléseket. Ezek emlékeztetnek arra, hogy mit miért teszek. És ezek tesznek azzá aki vagyok. Amíg ezen elmélkedtem észre sem vettem, hogy vagy 6 perce idegbetegen kopognak az ajtómon. Kiléptem a fürdőből és akkor hirtelen valaki berúgta az ajtót!!!
- Mi a fasz?? - ordítottam önkívületi állapotban a bátyámra és a nővéremre.
- Mi csak... khm.. Szólni akartunk, hogy kész a vacsi. - hebegte zavartan Kevin.
- Ja persze. - reagáltam le. - Nem fogok még egyszer elmenni.
- Tudjuk, mi azt. De meg kell értened, hogy nekünk újra teljesen bízni benned, nagyon nehéz. - nézett rám Nina. Sóhajtva bólintottam és ledőltem az ágyra. Ők leültek mellém és szótlanul bámultak. Elkezdtem kényelmetlenül fészkelődni és vártam, hogy végre megszólaljanak.
- Az az én pólóm!! - mutatott a rajtam lévő pólóra Kevin.
- Dehogy a tied. - keltem a védelmemre.
- Dehogynem!! Tőlem vetted el, te idióta! - kelt ki önmagából. - Én szereztem!! Ebben járok egyetemre!
- Te agyselejt! Már, hogy járnál ebbe egyetemre amikor az ENYÉM?! -ordítottam rá.
- Na jó fiúk elég volt! - állt fel Nina és a fülénél fogva kivonszolta a szobából a a bátyámat aki jajgatva rám nézett és valami olyasmit üzent a tekintetével, hogy ennek nincs vége. Akkor is az én pólóm. Nina becsapta az ajtót és visszajött hozzám. Mondjuk ezt olyan hangosan tette, hogy anya lentről felkiabált, hogy halkabban mert olyan mint egy elefánt a porcelán boltban. Nos.. Van benne igazság. A nővérem dühösen fújtatott egyet, majd arról kezdett motyogni, hogy a fiúk annyira ostobák és éretlenek. Én csak röhögve forgattam a szemem.
- Nagyon aggódtam érted. - sóhajtott.
- Tudom. - suttogtam. - Sajnálom.
- Én is. - hajtotta le a fejét.
- Te mit? - kerekedtek el a szemeid.
- Hogy kutakodtam utánad.. - beszélt még mindig lehajtott fejjel. Idegesen nyitottam a számat amikor egy intéssel leintett. - Nem most. Már van 2 hónapja. Megtudtam, hogy drogozol. Hogy árulod is. Nem szóltam mert nem akartam tudomásul venni, hogy az öcsém ezt teszi. Ezért inkább nem beszéltem veled. De.. Miért? - tette fel azt a kérdést amit ma már Vanessa és az apja is feltett.
- Mert igazából ez vagyok. Soha nem voltam több. - szorítottam ökölbe a kezem.
- Nem csak ennyi vagy. - simította meg a karom.
- De te nem értheted! - keltem ki magamból. - A magamfajta okkal teszi amit tesz! Néha még jók is vagyunk benne! Szóval néha megesik, hogy pénzünk lesz belőle és mellette befejezhetjük a gimit! Talán még egy nyomorék másodosztályú fősuliba is felvesznek! Ki tudja?! - vontam meg a vállam. - De sose járhatunk egyetemre és sosem leszünk műveltek és előkelőek mint ti! És.. Semmi sincs Rendben! Ma rúgtak ki a suliból és holnap felvételizek egy másikba.. Egy élet múlik rajta! Az enyém! Tudom ki vagyok.. És ehhez méltón élem az életem. Ennyi...

1. évad 29. rész

Sziasztok! 
Azzal kezdeném, hogy elnézést a késésért, de itt a szeptember és most kezdtem a gimit is.. Ami annyit tesz, hogy 5-kor kelek és 4 óra felé érek haza. Leckét írok estig, közben pedig egy kislányra vigyázok minden nap este hétig..  Aztán a leghőbb vágyam az, hogy egy forró fürdő után lefeküdjek aludni.. 
Az ihletem abszolút elment és egyre inkább érzem úgy, hogy nem megy.. Hogy fogalmam sincs hogyan írjam le az ötleteimet.. És sajnos így nem tudom mi lesz.. Hogy lehet befejezem-e végleg? Lehetséges.. Nem tudom. Lenne értelme folytatni? Ennyit szeretnék tudni.. 

A kommenteket köszönöm, nagyon hálás vagyok értük:'))))<3 Ti vagytok a legjobbak!!!^^


             ..:Rohamosan telik az idő:..

[Adam szemszöge]

Azt mondják a sebek begyógyulnak, hogy idővel elfelejtjük múltbeli sérelmeinket és képesek leszünk továbblépni.. Nos, nekem nem sikerült. Rengeteg idő eltelt azóta, amióta Vanessa szakított velem. Konkrétan 6 hónap.. Bizony fél év. Most május közepe van és mindjárt vége a tanévnek. Nem sok minden történt  azóta.. Mivel nem akartam Vanessa barátja maradni, ezért azóta nem is beszéltünk maximum felszínesen 1-2 szót. Ő továbbra is Chrissel maradt és éli a boldog kis életét. Ha jól hallottam szín ötös lett mindenből és ő az iskola első. Elég nagy népszerűségre tett szert, de ő a megszokott "csapatával" lóg Bennel, Monival, valami Colinnal és Daviddel.. Apropó David. Ő összejött Monicával miután Moni rájött, hogy tetszik a srácnak és arra is, hogy neki is bejön. Szóval ők 5 hónapja együtt járnak és úgy tűnik boldogok. Ben és Vanessa különösen sok időt töltenek együtt ami ha nem tudnám, hogy legjobb barátok fura lenne.
Chrissel ez a Vanessás ügy nem befolyásolta a barátságunk továbbra is legjobb barátok vagyunk és folyton egymás nyakán lógunk. Mindenből kettesre zártak le, mert olyan szinten elhagytam magam és lerontottam az utóbbi 5 hónapban, hogy nem hozhattam be 1 hónap alatt sem. Miután Vanessa szakított velem semmi másra nem koncentráltam csak a "munkámra". Drogot vettem, adtam és pénzt hajtottam be. Megöltem a kijelölt embereket, valamint Hannah-val foglalkoztam a "legfőbb feladatommal". Nemsokára itt az idő.. Meg kell ölnöm és most már egyre inkább biztos vagyok benne, hogy képtelen vagyok megtenni. Segített rajtam. Amikor idegbeteg voltam és még az anyámmal is úgy üvöltöttem (szembe tudnám köpni magam miatta), hogy apám elküldött a francba és haza sem mentem napokig, Hannah velem volt. Nem tudom, miért, de ott volt. És bár elég sok időbe telt, de azt hiszem jól vagyok. Vagy mégsem? Magam sem tudom. Már nem iszom részegre magam, normálisan viselkedem mindenkivel és fél éve együtt járok Hannah-val (az eddigi leghosszabb kapcsolatom), de mégis szomorú vagyok. Mikor azt hiszem jó kedvem van akkor is legbelül üvölteni tudnék fájdalmamban. A bátyám szerint nem normális dolog, hogy ennyire ragaszkodom egy lányhoz, de nem tehetek róla. Vanessa beleégette magát az emlékezetembe és kísért éjjel-nappal.
Az egyetlen Hannah-n kívül aki lefoglalt az utóbbi időben az Armando volt. Az az isten legnagyobb félreértése még mindig a dohos raktárházban tölti a mindennapjait. Azt mondta nemsokára eljön érte a maffia és csak addig kell, hogy elbújtassam. Ehhez képest már fél éve lógatja a seggét és a "felmentő sereg" sehol.. A ruháim amiket odaadok neki azok meg sorra tűnnek el végleg...
- Adam! Adam! - rázott ki a gondolataimból Chris, akivel épp kémián ültünk korán reggel.
- Hm? Mi van? - néztem rá zavartan.
- Csupán negyed órája szólongatlak, de végre meghallottál. Figyelj.. Eddig nem kérdeztem, mert úgy gondoltam elmondod ha akarod de ezt már nem bírom nézni. Mi bajod van? - nézett a szemembe aggódva és kicsit dühösen.
- Én.. - kezdtem el és végiggondoltam mit is akarok mondani.. Azt, hogy képen tudnám törölni magam amiért hagytam elmenni Vanessát, amiért elcsesztem az életem, amiért nem tudom úgy a legjobb haveromra nézni, hogy ne érezzek haragot, amiért ő van Vanessa mellett és nem én... De nem mondtam.. - Jól vagyok.
- Én azt nem hiszem. - rázta a fejét hevesen. Néha nagyon fel tud dühíteni a tény, hogy Chris ennyire ismer.
- Na jó.. - sóhajtottam nagyot. - Van egy lány akivel volt köztünk valami és háát.. Nagyon bejött.. - magyaráztam, de aztán rájöttem, hogy most jött el az idő, hogy kimondjam. - Vagyis inkább szerettem.. Még most is szeretem.. De elbasztam, mert megcsaltam egy másik lánnyal. És szakított velem. Fél éve. Ezért voltam az utóbbi hónapokban ilyen.. De már JÓL VAGYOK. TÉNYLEG! - nyomtam meg az utolsó 3 szót. Ez persze nem volt igaz. Valami gátol benne, hogy továbblépjek. Valami, amit nem tudok hogy mi. És amíg nem tudom meg, soha nem lehetek maradéktalanul boldog.
- Biztos? - fürkészett gyanakodva.
- Igen. - néztem rá amolyan "ennyire hülye vagy vagy csak süket" nézéssel.
- Akkor jó mert ma van a póker esténk. Emlékszel?
- Persze, hogy emlékszem. - feleltem unottan.
- Mr. Crane, Mr. Turner..  Elismételnék amit az előbb mondtam? - Emelte fel vékonyan meg rajzolt (?) szemöldökét  a kémia tanárnő vagyis az ofőnk.
- Elnézést tanárnő, de nem figyeltünk. - vallottam be. Mrs. Renan felvonta kékes-fekete (?????) szemöldökét és a vicsorgásából ítélve ideges lehetett.
- Egyszer szólok!! Még egyszer ne kelljen. - rángott a szeme. Zavartan pislogtam párat és igyekeztem nem feltűnően bámulni, bár nem igazán sok sikerrel. Biztos a sok kísérlettől ráng.. Szegény, amilyen öreg csoda, hogy egyáltalán minimálisan lát.. Még a halálnak sincs gusztusa ahhoz, hogy elvigye.. Oké, ez durva volt visszaszívom. De akkor is. Vajon tudja, hogy össze-vissza ugrándozik a szemhéja? Fúj. Még további 10 percig meredten bámultam volna ha Chris nem tol elém egy papírt vigyorogva. "Ha ennyire bejön, hívd randira ne csak bámuld... Fogadok te is bejössz neki, azért szívat folyton téged.. ne izgulj röpke 2 év és legális lesz a szerelmetek Mrs. Renannal..:DDDD" Összeszorított fogakkal néztem Chrisre aki vihogva megvonta a vállát. Visszafojtva a feltörő nevetésemet írtam a választ. "Beismerem. Minden alkalommal beindulok a szexi laborköpenyétől és gyógycipőjétől..<3" írtam le a választ és toltam Chris elé aki akkorát röhögött, hogy az egész osztály egy emberként fordult felé.
- Elnézést Tanárnő. - sziszegte Chris. A szemét törölgetve írta a választ, ami nemsokára előttem landolt. "Összehozzalak vele?" olvastam el a rövid de lényegre törő kérdést. "Kérlek.. Már elképzeltem, ahogy a kis dán dog fejű gyerekeink szaladgálnak gyógypapucsban chewbacca szerű szőrzettel.. Elsírom magam a boldogságtól, akkor is ha erre gondolok. És az a sok szenvedélyes éjszaka amit együtt fogunk még tölteni.." Ábrándos fejjel adtam át Chrisnek a lapot aki miután elolvasta egy darabig próbálta visszafojtani a nevetését, de aztán kirobbant belőle a nevetés, majd belőlem. Mrs. Renan rángó szemmel sétált oda és vette el a papírt, amin a róla szóló beszélgetésünk volt. Visszatartott lélegzettel vártam amint elolvassa majd nagy levegő vétellel felnéz.
- Ez igazán hízelgő Mr. Turner. Nem gondoltam, hogy ilyen gyengéd érzelmeket táplál irántam. Azt meg főleg nem, hogy szabadidejében arról álmodozik, hogy számos szenvedélyes estét tölt el velem.  - magyarázta fa arccal, miközben az egész osztály rajtam röhögött. - Esetleg az igazgató is szívesen hallaná. Magát is Mr. Crane. - nézett Chrisre.  - Mire várnak??? - üvöltött ránk torkaszakadtából. Visszatartott röhögéssel indultunk el a az ajtó felé, miközben az osztálytársaink tapsolva éjjeleztek minket. Az ajtóban megtorpanva meghajoltam bezsebelve a tapsot, de abban a pillanatban Mrs. Renan hozzám vágta a naplót. Rosszallóan dörzsölgettem a homlokom és odavittem a naplót a banyának.
- Kapok érte puszit? - pislogtam édesen rá, miközben az osztály fütyülése kezdett idegtépően hangos lenni.
- Most aztán kirúgatlak!!!!!!!!!! Figyeld meg!!!! Most aztán ki leszel rúgva!!! - üvöltött Mrs. Renan. Fintorogva töröltem le az öreglány nyálát az arcomról, majd elvigyorodtam.
- Nézze. - nyújtottam felé a kezem. - Már megvan a DNS-e.. Klónozni fogom.. - bólintottam határozottan. Az ofő vöröslő fejjel szívta be a levegőt és ha egy karika lett volna az orrában erősen hasonlított volna egy bikára. Erősen megragadva húzott magával ki a folyosóra ahol Chris értetlen tekintettel figyelt minket egészen addig amíg Mrs. Renan őt is meg nem ragadta. Mire az igazgatói irodához értünk már sajgott a vállam. A banya  a korához képest elég erős. Bekopogott az ajtón - ami majdnem kitört a helyéről - és belökött minket az ajtón. Az igazgató, mintha csaj sejtette volna, hogy hamarosan valaki belém azon az ajtón, hogy "elbeszélgessen" vele, sóhajtott egyet és felvont szemöldökkel figyelt minket. Mrs. Renan természetesen szóról szóra elmondta, hogy mi is történt, amit a diri nem fogadott túl jól..
- Mr. Turner igazgatóit kap, Mr. Crane-nek pedig bekerül a mappájába. - tolta fel az orrára vastag keretes szemüvegét. Chrisre néztem, akinek az arca falfehér lett és tudtam, nem kerülhet bele a mappájába. A felvételi miatt. A legjobb barátomnak nagyon fontos hogy felvegyék majd a Stamfordra. Ez fontos neki és nem engedhetem, hogy elveszítse..
- Én voltam igazgató úr. Chrisnek semmi köze hozzá. Vállalom a teljes felelősséget, őt ne keverjék bele. - mondtam, mire Chris hirtelen rám nézett és hitetlenül-hálásan meredt rám.
- Ez esetben Mr. Turner.. Mivel már a kihágásai meghaladják az átlagot, sőt.. Ezért az ön esetében ez eltanácsolást von maga után. - kulcsolta össze a kezeit, én pedig azt hittem a föld leszakad alattam. - Így is magára vállalja a teljes felelősséget?
- Igen. - vágtam rá azonnal. Tudtam mit kockáztatok ezzel, de nem érdekelt. Nekem már úgy is totál mindegy, de Chrisnek még van esélye.. - Az enyém a teljes felelősség az órán történtek miatt. - bólintottam a lehető leghatározottabban. Az igazgató mélyen a szemembe nézett, majd kiküldte a kétségbeesett Christ a terembe és a telefonját a füléhez emelve hívta a szüleim. Az idő a szokottnál is lassabban telt, míg a szüleim meg nem érkeztek. Onnantól felgyorsultak az események.. Megérkezésükkor apa arcán az a jól ismert "megöllek fiam" nézés volt, amíg anyuén a "már megint fiam?". És akkor még nem is sejtették, amit a diri mondani fog nekik.
- Kérem foglaljanak helyet. - mutatott a diri a mellettem lévő 2 székre. - Azért hívattam ide önöket, mert a fiúk a mai napon már sokadszorra sértette meg az iskola házirendjét és oktatóját.  - vette elő a levelet és nyújtotta oda az anyámnak aki elolvasta és felnézett.
- Ugyan ez csak egy ostoba tréfa. - győzködte az igazgatót.
- Félek már nem asszonyom. A fia annyiszor hágta át a szabályokat, hogy ez a "kis tréfa" is szigorú büntetéssel járhat. Tudja ez az iskola egy igen nagy és sikeres múltú intézmény. Nem engedhetjük, hogy folt keletkezzen a hírnevén. Az iskola nem képes tovább elnézni a fia "csínytevéseit".
- Ezt, hogy érti? - szólalt meg végre az apám is.
- A fiát sajnálatos módon kénytelenek vagyunk eltanácsolni az intézményből. - jelentette ki az igazgató.
- Hogy mondta? - kapta anya a szája elé a kezét.
- Igazán sajnálom asszonyom, de ezt a döntést hoztam. A holnapi nap már nem szükséges befáradnia.. - kezdett el papírokat írogatni az igazgató majd pár perc múlva átnyújtotta a szüleimnek. Hát ennyi volt. Vége van. A gimnáziumi tanulmányaim ezzel befejeztem, ugyanis már biztos nem vesznek fel egy ilyen erősségű helyre. Az első a családban aki miatt szégyenkezni kell. Most már legalább van oka rá apámnak és nem csak a vak világba utál. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy órai szívatás miatt leszek eltanácsolva. De nem bántam meg, hogy megvédtem Christ. Ő az első. Vagyis nem az első első, de az első.. Na értitek..
Kiléptünk a teremből és apa azonnal nekem jött.
- Csak várd meg míg hazaérünk. Nyomás a cuccaidért! - szorította meg a karom. Na nem mintha fájt volna, csak mondtam. Mondjuk ezt most kivételesen megérdemelten. Mégiscsak kirúgtak a suliból. Nem vagyok büszke magamra de nem tudom visszafordítani ami megtörtént.
A terembe lépve minden szem rám szegeződött és várták mit fogok mondani. Felkaptam a cuccaim és rájuk néztem.
- Bon voyage idióták! - hajoltam meg és az értetlen tekinteteket kikerülve elhúztam. Sose bírtam őket akkor meg minek jópofizzak? Totál fölösleges. Chris a szekrényemnél várt rám és amíg kipakoltam belőle elmagyaráztam neki a helyzetet.
- Sajnálom haver. Én nem akartam. Beszélek vele. - indult el, de én elkaptam a karját.
- Nehogy. Már mindegy. Kirúgtak. Ennyi volt. - vontam meg a vállam. Körbenéztem a suliban és konstatáltam magamban, hogy azért hiányozni fog ez a kóceráj. A tanárok, a többiek, Chris, Moni és Vanessa..  Vanessa... Akit most már csak a suliban volt esélyem látni. Talán nem is baj. Most legalább ténylegesen kiverhetem a fejemből. Talán most új lappal kezdhetek mindent.. Amúgy sem nekem való ez a gimi téma.. Egy gyengébb suliban is el leszek. Chris búcsúként rám ugrott és közölte, hogy ki  ne hagyjam a mai pókert. Nem is fogom..

                                                                        ***

- Mivel érdemeltük ezt ki?????? MIVEL???? Etetünk, ruházunk és ez a hála???? EZ???? Normális vagy?? - lökött be apám az ajtón. Az egész család minket nézett de őt nem érdekelte. Egy akkora pofont lekevert, hogy azt hittem lerepül az arcom.
- Apa!! - kiáltott Nina. - Hagyd őt!!!!
- Hálátlan idióta!!!! - ütött meg, de ezúttal ököllel. Vért csordogált az orromból és a szám is felrepedt. Nem tettem semmit csak álltam ott. Még a kezem sem emeltem fel. Hagytam, hogy apa a következő ütést is rám mérje miközben a család többi tagja próbálta lenyugtatni és a kicsik sírva futottak a szobájukba. Nemsokára megéreztem az öklét a gyomorszájamban.Összecsuklottam a fájdalomtól és majdnem megfulladtam a saját véremtől. A következőt megint az arcomba kaptam.. A számból ömlött a vér és a bal szememre alig láttam... Ekkor anya állt apa elé és fogta le a kezét.
- Azonnal hagyd békén! - kiáltott rá. Apa nagy nehezen leengedte az öklét, de továbbra is gyilkos tekintettel méregetett.
- Ki nem teheted a lábad a lakásból! - mutatott rám "fenyegetve". A kezemmel letöröltem az arcomról a vért, majd nagy nehezen felálltam és lesöpörve magamról anyám kezét bementem a szobámba. Fogtam egy vizes zsepit és letöröltem magam. Mikor végeztem keserűen konstatáltam, hogy a szám felrepedt, a szemem bedagadt és tiszta véraláfutás a fejem. Mindig tudtam, hogy apa gyűlöl, de sosem gondoltam, hogy képes megverni.. Az ágyhoz sétáltam és megsemmisülten dőltem le rá.

Ott álltam a fal mögött és tisztán hallottam a szüleim beszélgetését. Tudom, nem szép hallgatózni, de mit tehetne egy 7 éves kisfiú, akit az apja nem szeret? Semmi mást. EZ volt az egyetlen reményem. Ha hozzászóltam apához, nem válaszolt vagy rám kiáltott. A többiekkel játszott és beszélgetett, de velem semmi.. 
- Vidd el holnap Adamet a játszótérre. - hallottam anyám lágy és kifejezetten kellemes hangját. 
- Vidd ki te! Én el nem viszem sehová. Holnap különben is a többieket viszem az állatkertbe. - válaszolt neki apa fél vállról.
- És szerinted az, hogy néz ki, hogy őt nem? Szerinted nem feltűnő amit csinálsz? Szerinted a gyerek nem veszi észre? Hm? - vette suttogó hangnemre anyu.
- Vegye csak. Legalább megtudja az igazat! - sziszegte apám.
- Hogy mondhatsz ilyet? - hitetlenkedett anya. - Nem ismerek rád. 

Kinyitottam a szemem és a sötét szobámba találtam magam. Gondolom miközben aludtam beesteledett. Ez az álom új értelmet adott mindennek.. Már emlékszem.. Valamit titkolnak előlem csak tudnám, hogy mit. Valamit ami miatt apa gyűlöl engem.
De már nem tud érdekelni.. Döntöttem. Megfogtam a cuccaim és beledobáltam egy táskába. Küldtem egy üzenetet Richárdnak és a vállamra vettem a táskát. Az ablakon kimászni nem volt nehéz, mert már gyakorlott vagyok benne, de annál inkább az, hogy átosonjak a kerten, ahol apa épp tartózkodott. Gondolom kiszellőzteti a fejét.
Guggolásban sétálva jutottam el a kapuig, ahol óvatosan kinyitottam és kiléptem rajta. Az utca nem éppen friss levegője megcsapott és akaratlanul is megborzongtam. Nem tudtam hova akarok menni, de azt igen, hogy minél messzebb és egyedül.. Sietősen  szedtem a lépteim és azon imádkoztam meg ne fagyjak. Az idő eléggé lehűlt és őszintén szólva csak egy póló volt rajtam..
Már vagy fél órája sétáltam amikor ismerős hang ütötte meg a fülemet.. A telefonom rezgése zavarta meg az utamat. Anya hívott.. Sóhajtva nyomtam ki és kapcsoltam ki a telefont. Rájöttek, hogy eltűntem. Na nem mintha apát érdekelné.. A lépteim felgyorsultak  és magam sem tudtam miért, de a part felé vettem az irányt. Régebben ott sétáltunk sokat anyával kiskoromban. Az egyetlen hely ahol éreztem, hogy a családom szeret.. Vagyis inkább anyám szeret.. A vaksötétben nem láttam valami nagyon sokat, de szerencsére nem is volt szükség rá. A tenger hullámainak hangja már messze megütötte a fülem. Ledobtam a cuccaim a homokba majd én is követtem őket. Sóhajtva ledőltem a homokba és azon merengtem hogy mitől ilyen szar az életem.. Nem ezt akartam... Egy bűnöző lett belőlem, akit a saját apja is utál.. Hosszú órákig figyeltem holdat, ami ragyogva vetült a tengerre.. Nem mertem megnézni a telefonom. Biztos vagyok benne, hogy az egész város engem keres, de nem érdekel. Hadd keressenek. Úgyse találnak meg.. Gondoltam én.
- Miért szöktél meg? - hallottam a hátam mögött egy számon kérő hangot.
- Hogyan találtál rám? - húztam óvatos mosolyra a számat. Vanessa lassú léptekkel közelebb jött és letelepedett mellém a partra.  Éreztem a hozzátartozó ismerős illatot és elfogott az a bizonyos jó érzés ami mindig amikor vele vagyok. Rám nézett és a tekintete megváltozott.
- Mi történt veled? - tette a szája elé a kezét.
- Semmi. - ráztam a fejem hevesen.
- Adam! Ha nekem nem mondod akkor kinek? - nézett a szemembe.
- Hát jó... Kirúgtak a suliból. És apám megvert..  - közöltem egyszerűen.
- Oh, Adam.. Úgy sajnálom. Kirúgtak?
- Igen.. Megszívattam a tanárnőt. És mivel a magatartásom botrányos és az utóbbi időben sokkal jobban leszartam a tanulást a diri kirúgott. - vontam meg a vállam.
- Adam.. Miért csináld ezt? Ez jó neked? Bármi is történik veled tanulni kell. Egy élet múlik rajta... A tiéd. Legkevésbé sem egy gettóban a helyed!! - szólt rám erélyesen.
- Tudom.. Elszúrtam. Mindent. Sajnálom. - néztem rá, mire megenyhült és felemelte a kezét. Óvatosan végighúzta ujjait sebesült számon, amitől nem kaptam levegőt sem.. Közel hajoltam hozzá és homlokom nekidöntöttem az övének.
- Ezt nem szabad. - zihálta.
- Tudom. - suttogtam, majd ajkaimat az övére tapasztottam.. Nyelvem lágyan végigszántott az övén ezzel kényszerítve arra, hogy bebocsátást nyerjek. A csók lassú volt és érzéki. Vanessa gyenge teste szinte elolvadt a karjaimban. Szorosan öleltem magamhoz mintha ezzel örökre magamhoz tudnám láncolni. Keresztül vetette karjait a nyakamon és a hajamba túrva húzott közelebb magához..

A blog előzetese!

Sziasztok!

Igaz kicsit.. Vagyis elég későn, de csináltam a blognak előzetest, ami az első videóim közé tartozik tehát nem a legjobb.. Ennek ellenére remélem tetszeni fog nektek. 
A fejezettel pedig sietek.. Már a fele készen van. Sajnálom, hogy megint ennyit kések vele.

Puszi, Vanessa

1. évad 28. rész

Sziasztok!:)
Nem sokára itt az első évad vége és kezdődik a második! Remélem várjátok, mert az sokkal izgalmasabb lesz mint az első évad volt. :) 
Addig is kérlek írjatok kommentet, mert egy idő után belefárad az ember, hogy naponta 200-an látják a blogot és 1-2 ember ír kommentet. Van amikor sokan írtok és olyankor nagyon boldog vagyok, de az előző fejezethez is csak 2 visszajelzést kaptam. 

Puszi, Vanessa


   ..:Ez a helyes út.. Vagy csak a könnyebb?:..

[Vanessa szemszöge]


Hazaérve felfutottam a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót. Lerogytam a földre és az eddig visszatartott könnyeim záporként hullottak végig az arcomon. Bármennyire is fájt az amit tettem tudom, hogy jól tettem. Ez így már egyikünknek sem volt jó. Még csak 16 éves. Majd talál magának még 1000 másik lányt.. Én pedig 15 vagyok. És ezentúl úgy is fogok viselkedni. Úgy ahogy akkor viselkedtem mielőtt elkezdtem Adammel járni. Tanulni fogok gőzerővel, meglátogatom anyáék sírját, diákmunkát vállalok, gyűjtök a jogsira, és több időt töltök a barátaimmal meg a családommal. Igyekszem visszahozni a jó kapcsolatot az öcsémmel, ami ma már annyira nincs meg és Bennel is jobban törődök majd. Éreztetni akarom vele, hogy ettől a kettőnk kapcsolata ugyanolyan erős. 
De sajnos hiába határoztam el ezt így előre.. Csak rá kellett néznem a nyakamon lógó nyakláncra (Adam szülinapi ajándéka) és megint bőgni kezdtem. És még távolról sincs vége a mai napnak. Egy ember még hátra van. Chrissel is beszélnem kell. 3 (!!!) napja egy szót sem beszélem vele.. Pedig elvileg járunk. Mit gondolhat most?!
Gyorsan letöröltem a könnyeimet és megmostam az arcom. Na nem mintha sokat segített volna, de most ez is megteszi. Néha egy szappanoperában érzem magam. De ezen a mai nap változtatok. Vanessa Harrison mától egy átlagos lány lesz! (Merész kijelentés volt!) Sóhajtottam egy nagyot és lerobogtam a lépcsőn. Ha hazaértem bedőlök az ágyba és aludni fogok. Bizony ezt teszem.
- Hová mész kisasszony? - állított meg anya már az ajtó előtt.
- Chrishez. - mosolyogtam zavartan.
- Bennél aludtál és alig fél órája értél haza. Nem! Ma már sehová sem mész! - jelentette ki határozottan.
- De anya!! - háborodtam fel.
- Nincs de! A nagyi különben is társasozni akar.. - mondta ki anya a rettegett szót.
- Mi?? Nem! - ráztam a fejem hevesen.
- Dehogynem. - mondta ki anya a végszót. Óriási... Szóval együtt társasozom a nagyival.. A tenyerembe temettem az arcom és fájdalmasan nyögtem egyet. Vele képtelenség társasozni. Ha veszít hisztirohamot kap és ha nyer akkor is. Azt hiszi, hogy hagyjuk nyerni mert öreg. Szerinte mi diszkrimináljuk őt.. Fene igazodik ki az öreglányon. Amúgy is mindig olyan mintha részeg lenne.
Látványosan dobálva a végtagjaimat mentem be a nagyi szobájába. Meg kell hagyni egész fiatalos. Bőre kissé rézszínű, a mexikói őseinek köszönhetően és sötét haja kiemeli szinte feketeségét. Nem csoda, hogy nem néz ki annyinak amennyi. Tele van plasztikázva.
- Hallom, hogy szeretnél plasztikázni.. Vagyis öööö.. társasozni. - helyesbítettem. Kissé keveredtek a gondolataim.
- Ezek szerint mégsem vagy süket. - állapította meg a nagyi. - Hozd azt a társast. - legyintett az ajtó felé. Imádom, hogy állandóan ugráltat. Miközben a Labirintust kerestem küldtem egy üzenetet Chrisnek: "Anya nem enged el itthonról szóval kérlek gyere át ha megkaptad az SMS-t vagy hívj fel.. Beszélni akarok veled." Csak remélni tudtam, hogy nem haragszik annyira és átjön. Megérdemelném, hogy szóba se álljon velem. Idióta módon viselkedtem. Az egy dolog, hogy szerelmes vagyok valaki másba, de ennyire elhanyagolni?! Hivatalosan is egy dög vagyok. Hiszen.. Szegény a világon semmit nem tett.. Az egyetlen bűne az az, hogy ő nem Adam. Oké, most ez is gonoszan hangzott.
- Vanessaaaaaa! - rikácsolt a nagyi miközben egy csengővel (?) csöngetett ha jól hallottam. Mintha ő valami császárnő lenne én pedig az inasa. Mit is mondott mennyi ideig marad? - Vanessaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!
- Itt vagyok. - léptem be a szobába egy művigyorral és ültem le mellé az ágyra. - Melyik bábú?
- A rózsaszín. - nyújtotta a kezét.
- Nincs rózsaszín. - közöltem unottan.
- Akkor nem játszom. - tette keresztbe a karját.
- Akkor nem játszol. Úgy viselkedsz mint egy óvodás. - oktattam ki a nagymamámat(!).
- Hogy beszélsz te velem? - kerekedtek el a szemei.
- Csak azt akarom mondani. - közöltem higgadtabban. - Hogy a te korodban így már nem viselkednek az emberek.
- Szóval szerinted öreg vagyok?
- Nem!! - vágtam rá gyorsan, mert a nyakán már lüktetett egy ér. Látszólag megnyugodott, mert az eszelős nézése szépen lassan átalakult a szokásos szánakozóvá. És, hogy végül mi lett? Kiszedtem egy másik társasból a rózsaszín bábut, hogy a nagyi azzal játszhasson.
Természetesen játék közben nem állt a szája.. Mesélt arról, hogy kikkel járt együtt, hogy szokott szörfözni (???) és, hogy újabban megtanult brownie-t sütni. Nem lepődtem meg, hogy játék után rögtön be is akarta mutatni az új tudományát. Így következett, hogy én meg a nagyi 1 órával később csokimasszásan nézzük, ahogy sül a sütink. Bár egyszer kiküldött a nagyi, mert nem szabad látnom a titkos összetevőt. Hát jó..
- Na megyek és levakarom magamról. - indultam el a fürdőszobába meg sem várva a válaszát. Gyorsan letisztítottam magam, majd elővettem a telefonomat. Nem jött se üzenet, se bejövő hívás. Chris helyében én is így tennék.
Sóhajtva csuktam össze a telefonom és vágtam zsebre. Talán már helyre sem hozhatom annyira eltaszítottam őt magamtól a viselkedésemmel. Ahogy ezeket mind végig gondoltam fájdalmasan felsóhajtottam és visszamentem a nagyihoz aki már tömte magába a csokis csodát. Megvontam a vállam és vettem egyet én is.
- Ez nagyon finom nagyi. - dicsértem meg.
- Persze mert a titkos hozzávaló az vodka és a 80%-a abból áll. - harapott bele még egybe.
- Nagyi!!! - köptem ki a kukába elképedve vodkás - csokis valamit. - Ezért vagy te mindig becsiccsentve.
- Ki vagy te az anyám? - nézett rám flegmán. Miért van az, hogy más gyereknek a mamája narancsos-csokis kekszet süt és köt neked egy sálat karácsonyra az enyém pedig vodkás-csokis kekszet süt és egy felvilágosító (!) könyvet ad karácsonyra? Bizonyára azért, mert más nagymamája normális az enyém meg lökött. Ezek után kedvem sem nagyon volt semmihez. A nagyi úgy, ahogy van leszívta az agyam. Fölosontam a szobámba és szó szerint beleájultam az ágyba. Nekem ez a nap betette a kaput. Ez a nap? Az utóbbi 3 nap tette be nálam a kaput. Megtudtam, hogy akit a bátyámnak tekintek szerelmes belém, szakítottam a fiúval akit szeretek, a nagyival töltöttem egy délutánt és a pasim akivel megpróbálnám rendezni a kapcsolatunk haragszik rám. Teszem hozzá: jogosan.

Egy autópálya közepén álltam, ahol autók százai hajtottak el percenként. A levegő keveredett a kipufogó gázok jellegzetes illatával, ami nem éppen kellemes szagokat hagyott maga után. Körös-körül kerítések voltak és a távolban sötétzöld lombú erdők magaslottak. Aztán valami ismerős rögtön kiszúrta a szemem. Egy útjelző tábla: Washington 200 km. A lábam a földbe gyökerezett és rögtön tudtam hol vagyok. Leültem a földre miközben a hajam fogva szorítottam össze a szemem. Nem akartam ott lenni. El akartam menni onnan. 
Aztán a távolból egy kamion dudálása hallatszott. Felnéztem egy akkor megláttam. A kamion nekiment a kocsinak és levágta a felét. A következő amit láttam az az, ahogyan a fél autóban sikítok és a húgom fejét levágja egy alkatrész. Üvöltöttem fájdalmamban és fel akartam állni, de a lábaim nem mozdultak. A kocsi hirtelen kigyulladt és láttam magam elájulni miközben a lángok beborítják a kocsit. 
Összeszorítottam a szemem, de amikor kinyitottam már nem az autópályán voltam hanem a régi családi házunkban, Washingtonban. Olyan rég nem jártam már itt. Semmit sem változott 9 éves korom óta. Az utam egyből az erkélyre vezetett. Magam sem tudtam elmondani miért.. Egy láthatatlan erő vonzott oda. Egy alak állt háttal, könyökével a korlátnak támaszkodva. Fehér nadrág és egy csakugyan fehér ing volt rajta ami még jobban kihangsúlyozta sötét, kreol bőrét és éjfekete haját. Már azelőtt tudtam ki az mielőtt megfordult volna. Hirtelen szembetaláltam magam azzal a sötétbarna, örökké csillogó szempárral amilyen nekem is van. 
- Kicsim. - tárta szét a karját, mire én szorosan hozzábújtam.
- Hiányoztál apu. - könnyeztem össze az ingét.
- Te is nekem kincsem. 
- Az én hibám volt... - suttogtam a nyakába fúrva az arcom. Megéreztem ugyanazt a megnyugtató illatot, ami kicsiként is mindig álomba ringatott.
- Nem Vanessa.. Nem a tiéd. - simította meg a hajam.
- De igen, mert ha akkor nem hisztizek meg sem történt volna a baleset.
- Minden okkal történik és mindennek megvan a maga jelentése. - magyarázta. 

Arash és Helena közös száma a Broken Angel üvöltött a telefonomból, én pedig a könnyeimmel küszködve nyitottam ki a szemem. Régen volt már, hogy a balesettel álmodtam. Nem tagadom, hogy felkavart ez az álom. Mikor azt hiszem, hogy már nem fáj annyira és tovább léphetek mindig megjelenik egyikük álmomban és rácáfol.
Megdörzsöltem a szemem és az órára néztem. Reggel fél 8. Óriási. 1 óra és indulnom kell a suliba. Erőteljesen megdörzsöltem a szemem és berobogtam a fürdőbe. A zuhany egy kicsit jót tett, bár az arcom még mindig totál nyúzott volt. Felkaptam magamra a törülközőt és gyorsan megmostam a fogam. Mivel még nem volt túl sok kedvem az élethez azért egy szakadt farmert és egy bő együtteses pólót választottam mai szerelésemnek. Sminket sem dobtam fel.. Minek? A hajam totál úgy hagytam ahogy a zuhanyzáshoz feltűztem. Kb. Úgy festhettem mint egy csöves. Tök fölösleges lett volna még a telóm is megnézni, mert tudtam, hogy Chris tuti nem keresett azóta. Őt aztán tényleg végleg elvesztettem. Lerobogtam a lépcsőn és egyenesen a konyha felé vettem az irányt. Miközben a kávém készítettem csöngettek az ajtón. Mivel senki nem emelte fel a hátsóját a nappaliból ezért odacsoszogtam és unottan kitártam.
- Chris. - kerekedtek el a szemeim a barátomat látva. Egy Ramones póló és egy kockás ing volt rajta. Az haja most is tökéletesen be volt állítva és zsebrevágott kézzel méregetett. Meg sem kísérelte, hogy megcsókoljon. Az arca ugyanolyan nyugodt volt mint szokott, de ezúttal flegma arckifejezés is társult hozzá.
- Szia. Beengedsz? - vonta fel a szemöldökét.
- Persze. - kaptam észbe és jobban kitártam az ajtót. - Csak nem számítottam rád.
- Te hívtál. Nem emlékszel? - sétált el mellettem engem meg megcsapott Chris ismerős illata. Dezodor, citrus és mentol.
- De emlékszem csak azt hittem nem jössz el. - hajtottam le a fejem zavartan.
- De eljöttem, mert szerintem sokkal méltóbb az ha 1 év és 3 hónap után személyesen dobsz ki. - erőltetett magára vigyort.
- Miért gondolod azt, hogy szakítani akartam? - kérdeztem bár, tudtam, hogy nagyon hülyén hangzott.
- Miért? - nevetett fel keserűen. - Jó. Akkor elmondom én mit láttam az elmúlt időben... 3 hete soha nem keresel. Mindig én hívtalak vagy mentem oda hozzád! 3 napja már a telefont sem veszed fel. Az én szótáramban ez lekoptatás. És miközben te élted a tökéletes kis életedet és megfeledkeztél rólam addig én azon gondolkoztam ÉJJEL-NAPPAL, hogy mivel bántottalak meg vagy mit vétettem, hogy ennyire nem bírsz megmaradni a közelemben. Tudod azért megérdemeltem volna ennyi együtt töltött idő után, hogy szemtől szembe szakíts velem! Nem vagyok hülye. Látom, hogy valami a részedről nem oké közöttük. És, hogy őszinte legyek.. Már részemről se. - fejezte be a monológját én meg majdnem elsüllyedtem szégyenemben.
- Szeretsz még? - néztem a szemébe. - Úgy, ahogy a legelején?
- Igen. - fúrta a tekintetét az enyémbe.  - Én szeretlek. A kérdés az, hogy Te szeretsz-e még engem?
- Nézd.. - kezdtem bele. - Te is észrevetted, hogy bennem megváltozott valami. Szeretlek. - mondtam ki és igaz is volt. - De nem úgy mint az elején. Van még bennem valahol egy pislákoló szerelem és hiszem.. Nem.. Tudom, hogy sikerült lánggá terebélyesíteni.  - támasztottam meg a pultot. Azt inkább nem mondtam hozzá, hogy csak remélni tudom, hogy sikerül újra teljesen beleszeretnem mert valaki mást szeretek.. Chris lehajtotta a fejét, mire én letettem a kávém amit a beszélgetésünk alatt a kezemben tartottam és kezem a nyaka köré fonva megcsókoltam. Meglepetésében nem nagyon tudta mit csináljon. Én már arra sem emlékszem mikor csókolóztunk utoljára. Elég régen. Ismétlem: pedig elvileg járunk! Nem nyelves volt csak egy egyszerű és rövid reggeli csók. Amolyan "szia" csók. Ahogy lennie kell.
- Akkor? - néztem rá félve miután elváltunk egymástól.
- Nem tudom mit vegyek neked karácsonyra. Amikor legutóbb együtt karácsonyoztunk még csak 3 hónaposak voltunk.. De már több mint 1 évesek vagyunk. Valami komolyabbat kell neked az idén vennem. - tűnődött én pedig elnevettem magam.Tavaly egy tök ari ajándékot vett nekem. Gyöngyözött a homloka annyira izgult. Egy macit kaptam ami táncolt és énekelt is. Elég vicces volt. Az volt az az ajándék amire soha nem számítottam.
- Akkor törd a fejed, mert már csak 1 hónapod van. - nyomtam puszit az arcára. - Felmegyek átöltözni. Sietek.
- Minek öltözöl át?
- Mert ez a depi szerelésem. - mondtam tök természetes fejjel, mintha ő lenne a hülye, hogy nem tudja. Vigyorogva felfutottam a szobámba és kiválasztottam a ruháim. Tudom, hogy ez így zavaros. Elvégre Adamet szeretem, de úgy érzem ezt kell tennem. Akkor voltam a legboldogabb amikor Chrissel voltam. Nem csalt meg és nem okozott fájdalmat. Megérdemel a kapcsolatunk még egy esélyt. A fájdalom pedig idővel el fog múlni. Hiszek benne, hogy megtörténik. Ben meg talál majd egy csinos és kedves lányt aki úgy szereti ahogy én nem...
Végignéztem a tükörképemen és konstatáltam, hogy jobban festek. Egy egyszerű farmer kisnadrág, egy kékes-zöld. virágos fölső és egy zöld saru mellett döntöttem, majd mindezeket megtoldottam egy-két ékszerrel. Feldobtam egy halovány sminket, kiengedtem a hajam és a táskám felkapta rohantam le a barátomhoz. Chris éppen apával beszélgetett ráérősen. Megforgattam a szemem és a barátom magam után vonszolva léptem ki az ajtón.
- Sokkal jobban festesz vidámabb színekben. - mosolyodott el halványan.
- A kedvem is jobb. - viszonoztam a mosolyt. Csendben sétáltunk egymás mellet a gondolatainkba merülve, amikor megtörtem a csendet. - Haragszol?
- Hát. - fújta ki a levegőt Chris majd elvigyorodott. - Haragudtam én rád valaha?
- Nem. - sóhajtottam megkönnyebbülten. Chris egy határozott mozdulattal megfogta a kezem és ujjait összekulcsolta az enyémekkel. Az egész mozdulat olyan birtokló volt. Azt üzente, hogy "ő az enyém". Az iskola felé ballagva elmesélte mit is csinált tegnap amiért nem ért rá. Állítása szerint hatalmas pókerparti volt Adamnél aki valamiért nagyon ki volt akadva és semmi mást nem akart mint bulizni. Összeszorult gyomorral hallgattam a beszámolóját és azon imádkoztam, hogy legyen vége.
- A legjobb haverom. Nem hagyhattam cserben. - vonta meg a vállát. Oh, ha tudna róla, hogy Adam mennyire cserben hagyta és elárulta őt, ahogy én is.
Kézen fogva vonultunk be az iskolába, ahol beleütköztünk Adambe. A gyomrom liftezni kezdett és elfogott az a szokásos szerelmes érzés amikor Ő a közelemben van. Adam tekintete elidőzött az összekulcsolt kezeinken, majd gúnyosan elmosolyodott.
- Jobban vagy haver? - méregette aggódva Chris.
- Azt hittem ennél szarabbul nem lehetek.. Hát tévedtem. - bámulta még mindig a kezeinket.
- Azért szólj ha bármi van. Holnap szörfözünk.. Emlékszel.
- Ja emlékszem. - adott egy pacsit Chrisnek.
- Én bementem. - nézett rám Chris. - Adam te jössz?
- Egy perc. - biccentett és a furán mosolygó Chrisre nézett. Miután a "zavaró" tényező eltűnt a folyosó végén Adam felém fordult.
- Látom hamar választottál. - szorult ökölbe a keze és ekkor észrevettem, hogy az egyik be van kötözve.
- Mi történt? - hagytam figyelmen kívül a megjegyzését.
- Semmi. - válaszolt hidegen.
- Ezt most fejezd be Adam Jeremy Turner!! - szóltam rá élesen. - Nekem te nem fogod az érzelemmentes rosszfiút alakítani. Inkább válaszolj.. Döntöttél? - néztem a szemébe ami a szokásos hidegség helyett most fájdalmasan csillogott.
- Igen döntöttem. NEM leszek a barátod. - állta a tekintetem.
- Akkor ígérj meg valamit nekem. Kérlek. - fogtam meg gyengéden a kezét, nem törődve azzal, hogy ki láthat és ki nem. - Keress egy álmot amiért küzdhetsz és egy okot amiért élhetsz! (Ez a mondat majd fontos lesz!) Megígéred?
- Megígérem. - simította meg a kézfejem és sietett be a terembe. Ott álltam lefagyva tele gondolatokkal.

Suli után Monival igyekeztünk haza és megvitattuk, hogy mennyire szemét a fizikatanár meg minden amikor eszembe jutott valami.
- Nincs is idén fizikánk. - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Tényleg. - röhögte el magát Moni. - Mi ez a dolog Chrissel? Nekem úgy tűnt másba vagy szerelmes. Egy titokzatos fiúba. - vigyorodott el.
- Semmi. Chrissel maradok. Mert látok esélyt arra, hogy újra szeretni fogom.
- Ez hülyeség. - rázta a fejét Monica.
- Nem.. Ez a helyes út..
- Tényleg a helyes út.. Vagy csak a könnyebb? - kérdezte Moni könyörtelenül.

1. évad 27. rész

Sziasztok!:)
Még egyszer szeretném megköszönni az előző fejezethez érkezett kommenteket és iszonyat hálás vagyok mindenért. Ééés.. Végre egy újabb Adam szemszögű fejezettel szolgálok nektek..:DD Elnézést ha kicsit lapos lett, de ebben a nagy melegben szenvedés volt az írás.

Puszi, Vanessa


               ..:Nem tudtam mim van amíg el nem veszítettem:..

[Adam szemszöge]

Adam Turner

- Mondd csíííííz. - jött be a bátyám a fürdőszobába kezében egy fényképezőgéppel (?). Zavartan megfordultam és elvigyorodtam. Kattintott párat aztán felém mutatta a képet.
- Most is eszméletlenül nézek ki. Jó ez a kék háttér. - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Még a boxered is megy hozzá. - röhögött fel Kevin.
- Amúgy megkérdezhetem minek is kellett lefotóznod engem félmeztelenül? - néztem rá furán.
- Mert a családi album üres, tehát úgy döntöttem megtöltöm. Mindenkiről csinálok egy reggeli fotót. A címe: "Felkelt a nap a Turner családban." - magyarázta.
- Ötletes. - bólogattam komolyan.
- Tudom. - sétált ki a fürdőszobából. A bátyámnak sosincs reggel.. Vajon mikor szokott kelni? Na mindegy. Most reggel hét óra van. Anyáék nemsokára várásrolni mennek, Kevin az egyetemre és Nina is az egyetemre, a kicsik a nagyinál, Joe bácsi és Gwen pedig nyaralni. Tökéletes alkalom, hogy meglátogassam Armandot. Tegnap anyunak hála el tudtam sikeresen rejteni. Azt mondtam, hogy Chrishez megyek házi dolgozatot csinálni spanyolból. Természetesen simán átengedett és nem az a fajta szülő, aki felhívja Chris szüleit, hogy valóban ott vagyok-e. Anyu jó fej. De a lényeg az, hogy sikeresen eldugtam a volt cellatársamat. Most jelenleg egy lepukkant raktárban tanyázik, ahol még a kóbor kutyák sem fordulnak meg. Segítenem kellett, neki ahogy ő is segített nekem annak idején. Akkor is ha nagyon kockázatos. Apa az este is pont arról beszélt, hogy a szökött rabot keresik éjjel-nappal és addig nem nyugszanak amíg meg nem találják, meg hasonlók. Vigyáznom kell. Ráadásul Richárd is zaklat, hogy meddig tart még Hannah teljes közelébe férkőznöm, hogy megölhessem. Magam sem tudom képes leszek-e egyáltalán megölni ha eljön a döntő pillanat. Márpedig nemsokára meg kell tennem. Meg kell ölnöm...
Gondolataim hangos dörömbölés szakította félbe az ajtón. 
- Mi van? - ordítottam ki.
- Jó lenne ha igyekeznél! Több ideig vagy benn mint egy lány!!! - dübörgött tovább Nina. Hatalmasat sóhajtottam és magamban konstatáltam, hogy a héten még fejbelövöm a nővéremet. Halálos nyugodtságot erőltettem magamra és ráérősen kinyitottam az ajtót. 
- Segíthetek? - mosolyogtam rá.
- Húzz ki innen és engedj be. Elkések az egyetemről.  - kiabált rám idegbajosan. A halántékán már lüktetett egy ér, ami azt jelentette, hogy hamarosan robban. A mosolyom szépen lassan vigyorrá alakult és egyetlen mozdulattal rácsaptam az ajtót.
- Remélem nem gondoltad komolyan!! - hallatszott az ajtó mögül.
- De igen nagyon komolyan. - vettem elő a fogkefémet. Ninával mi így szeretjük egymást. Minden alkalmat megragadunk, hogy a másik agyára menjünk, de sosem tudnánk bántani a másikat. Villámtempóban megmostam a fogam és kiléptem a fürdőszobából.
- Na végre. - dünnyögte az orra alá Nina. - Mint egy kamaszlány, de komolyan. 
Nevetve vettem tudomásul, hogy lekislányozott és a szobám felé vettem az irányt. Elővettem a mobilom és tárcsáztam Vanessa számát. Természetesen nem vette fel. Tegnap is csak 6-szor hívtam. Kezdek aggódni érte.
Sóhajtva félredobtam a telefont és lerobogtam a konyhába. Amikor megállapítottam, hogy tiszta a levegő kinyitottam a hűtőt és kivettem ami a kezem ügyébe akadt: A maradék grillcsirkét, 3 pizzaszeletet, 1 tál sütit és egy tányér sültkrumplit. Ezekkel egyensúlyozva csaptam be a hűtőt és igyekeztem felfelé a szobámba.
- Mit csinálsz fiam? - nézett rám a lépcsőnél zavartan apa.
- Éhes vagyok. - vágtam rá azonnal.
- Azt vettem észre.  De remélem nem gondolod, hogy azt mind egyedül eszed meg. - tette csípőre a kezét.
- A sütit neked hoztam. - nyújtottam felé kompromisszum gyanánt.
- Milyen?
- Fahéjas-almás. Én csináltam, nem anya. - tettem hozzá a biztonság kedvéért. Valamiért az általam készített ételeket szeretik jobban. Apa egy szó nélkül kikapta a kezemből a sütistálcát és bevonult a nappaliba. Csak idő kérdése, hogy anya észrevegye és akkor úgyis elveszi tőle. Mindig ez van. Anyu szerint apa hízott és baj lesz a koleszterinjével. Ilyenkor nagy veszekedés kerekedik, hogy anya ledagattozta apát. Furák a felnőttek, az egyszer biztos. De imádom azt a szokásukat, hogy órákig vásárolnak. Ahogy most is. Fél órával később mindenki lelépett én pedig eltettem a kajákat és megindultam Los Angeles belvárosa felé. Motorral nem annyira hosszú idő, de azért megjárja. Nemsokára megálltam egy szürke épület előtt ami félig bomlott. Levettem a bukót és megindultam befelé.
- Armando! - kiabáltam unottan. Állandóan ezt csinálja. Elbújik aztán előugrik és "megijeszt". Vagyis próbál. Mondjuk megértem, mert nem lehet túl izgalmas itt dekkolni egyedül. Egyébként is úgy néz ki, mint egy szellem tanya. Bomladozó falak, áporodott szag és különös hangok az emeletről.
- Búú. - ugrott elém Armando, mire én ugrottam egyet eljátszva, hogy nagyon megijesztett. - Látod, mondtam, hogy meg fogsz ijedni.
- És lám igazad lett. - hagytam rá és odadobtam neki a hátizsákomat. - Tessék kaja. De jól oszd be, mert egy darabig nem biztos, hogy el tudok jönni.
- Akkor nem lesz társaságom? - biggyesztette le a száját.
- Biztos van itt pár egér. - vontam meg a vállam mire egy neheztelő pillantást kaptam.
- Ne gúnyolódj.
- Jól van na. - tettem fel a kezem amolyan "megadom magam" stílusban. - De most mennem kell, mert van még pár dolgom és kilenc óra van. - néztem a kezemen lévő karórára.
- Rendben. És még egyszer kössz. - kiáltott utánam, én meg csak menet közben intettem egyet. Rohadtul nem volt kedvem a beszélgetéshez. Igazából most semmihez sincs kedvem. Hazamegyek és lusta módon aludni fogok - döntöttem el magamban.
Amint hazaértem levágtam magam az ágyra és 5 perc múlva el is aludtam. Ha fél óráig tudtam pihenni akkor sokat mondok mert a csöngő rázott fel az álmomból. Nem tudtam ki a fene zaklathat 10 órakor. Kinyitottam az ajtót és teljesen ledöbbenten. Vanessa állt az ajtóban arcán furcsa kifejezéssel.
- Vanessa. - néztem rá furán. - Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell. - tuszkolt be az ajtón. - Van itthon valaki?
- Nem most csak én. Nemrég mentek el. Inni valamit? - hajoltam oda hozzá és csókoltam meg. Volt valami rossz előérzetem.
- Nem köszi. - hajolt oda hozzám még egy csókért. Karját keresztül vetette a nyakamon és utat engedett kutakodó nyelvemnek. Mikor el akartam hajolni visszahúzott magához és még szenvedélyesebben csókolt. Fogalmam sem volt mivel érdemeltem ki egy ilyen csókot.
- Mi történt? - kérdeztem csak úgy általánosságban.
- Szakítok veled. - nyögte ki, bennem meg eltört valami.
- Hogy? - szólaltam meg 5 perc némaság után. Reméltem, hogy csak rosszul hallottam vagy esetleg viccel.. De nem.. Halálosan komolyan beszélt.
- Szakítani akarok veled. - ismételte meg, miközben lehunyta a szemét és láttam rajta, hogy neki is fájnak a kiejtett szavai akárcsak nekem. Némán meredtem magam elé, majd faképnél hagyva Vanessát a konyhába indultam egy pohár vízért. Képtelen vagyok elhinni, hogy szakítani akar velem.
- Nem is mondasz semmit? - jött utánam.
- Mit mondhatnék? Hogy boldog vagyok a tudattól, hogy nem szeretsz többé? - néztem a szemeibe.
- Nem mondtam, hogy nem szeretlek. - potyogtak a könnyei.
- Akkor mi ez az egész? - emeltem fel a hangom. - Akkor miért szakítasz velem??
- Mert ez a helyes. - hajtotta le a fejét. Hitetlenül megráztam a fejem és nem akartam elhinni amit mondd. - De szeretlek. Amióta ismerlek. De be kell ismerned, hogy ez így nem mehet tovább. Mindenkinek fájdalmat okozunk ezzel, de a leginkább magunknak. Megcsaltál Adam akármiért is tetted. Erre egyáltalán nincs mentség.  - zokogott, én meg idegesen beletúrtam a hajamba és az égre emeltem a tekintetem.
- Nem hagyhatsz el. - suttogtam a fejemet rázva. Közelebb léptem hozzá és szinte őszinte csodálattal simítottam végig az arcán.
- Kérlek, ne csináld. - mondta, de a teste ellenkezett. Közelebb hajolt hozzám és ajkát az enyémre tapasztotta. Lassú és szomorú csók volt. Olyan volt, mintha mindketten erőt próbálnánk meríteni belőle a folytatáshoz. Ahhoz ami ezután következik. Amikor végetért arcát a mellkasomba temette és mély levegőt vett. Azt tette amit én. Beszívta az illatom.
- Szeretném ha megígérnél valamit. - emelte rám a tekintetét.
- Mit?
- Nem akarok ezután távol lenni tőled. Azt én sem bírnám ki. Maradj velem mint a.. a barátom. - mondta ki a rettegett szót.
- Én képtelen vagy rá, hogy a barátod legyek. - ráztam a fejem hevesen.
- Szükségem van rád. - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Gondolkozom rajta. - ígértem meg neki az arcát látva. - Táncolsz velem?
- Igen. - fonta körbe a karját a nyakamon. Átkaroltam a derekát és ringatóztunk. Amikor közelebb húztam magamhoz belesuttogott a fülembe.
- A nagyfiúk nem sírnak. - mondta mire elnevettem magam. Lassan az arcomhoz hajolt és csókot nyomott rá. - Szia.
Kilépett az ajtón én meg néztem utána. Végleg kilépett az életemből. És ez az egész az én hibám, azért mert egy idióta barom vagyok. Mindent elcsesztem. MINDENT. Ha nem lépek be akkor Richard "cégébe" akkor most lenne egy csodálatos barátnőm és egy normális életem. Nem számítottam rá, hogy elfog hagyni. Ő volt az egyetlen ember aki képes volt lecsillapítani és belelátott a lelkembe. És már az sem érdekel ha mérhetetlenül nyálas vagyok. Semmi sem érdekel. Mert mindent elbasztam.
Hirtelen ökölbe szorítottam a kezem és egy hatalmasat ütöttem az előszoba tükörbe, ami apró darabokra tört. A kezemen hosszú vágások húzódtak és vér folyt mindegyikből. Piszkosul fájt de leszartam. Üvöltöttem egyet és még egyszer belevertem a tükörbe. Ekkor léptek be a többiek az ajtón.. Anya, apa, Susie és Bruce.
- Mi történt veled? - kapta a szája elé a kezét anya.
- Mi történt a tükrömmel? - szaladt apa a tükörhöz és elkerekedett szemmel nézte. Jellemző, hogy ez foglalkoztatja leginkább.
- Vérzik Adam keze. - tette a szeme elé a kezét Susie.
- Látom kicsim. Menjetek Bruce-szal be a szobátokba. - kérte őket anya, ők pedig szó nélkül megtették. - Mit csináltál? Mire volt ez jó? - kérdezte, de én nem szóltam egy szót se. Nem volt hozzá kedvem. Ökölbe szorítottam a kezem és pislogás nélkül tűrtem a fájdalmat. Anya aggódva vizsgált engem miközben apa a tükröt siratta. Végül anyu felállt és magával húzott a fürdőszobába. Ellenkezés nélkül leültem és hagytam, hogy lekezelje a sérüléseimet. Szépen bekötözte  kezem, majd újra feltette ugyanazokat a kérdéseket.
- Nem fogsz válaszolni igaz? - kérdezte, de én továbbra sem válaszoltam. Sóhajtott egyet és folytatta. - Lány van a dologban? Szóval igen. Kicsim. - kezdte el a hegyibeszédet lekezelően. - 16 éves vagy. Millió lány lesz még az életedben... - folytatta, de bennem felment a pumpa a szavai hallatán. Idegbetegen felálltam és kivágva az ajtót elindultam kifelé.
- Adam, mi a baj? - állt elém a macijával Susie, én pedig durván félrelöktem és kirontottam a lakásból. A lépcső alján megálltam és a sérült kezemmel rácsaptam egyet a falra, aztán a leültem a lépcsőre és könnyek kezdtek el potyogni a szememből. Még soha nem sírtam lány miatt. Nem is hittem, hogy képes vagyok rá. Azt hittem a gyengeség jele, és lehet, hogy az is. Ez van. Akkor gyenge vagyok.
- Mi van? Rájöttél, hogy mekkora tahó vagy? - hallottam egy hangot a folyosó végéről. Felnéztem és Monica gúnyos vigyorával találtam szembe magam.
- Eltaláltad. - néztem rá.
- Húha. Te aztán tényleg kilehetsz. - ráncolta össze a szemöldökét. Nem válaszoltam, semmi kedvem nem volt beszélgetésbe elegyedni vele. Moni megindult felém és leült mellém a lépcsőre. Na ez az amire nem számítottam. - Családi balhé? - kérdezte mire megráztam a fejem. - Lány? - nem reagáltam. - Szóval beletrafáltam. Most megsértődsz ha azt mondom megérdemled és örülök, hogy végre valaki észhez térített?
- Mondd csak. Teljesen megérdemlem.  - szipogtam.
- Azta. Különleges lány lehet az aki miatt Adam Turner könnyeket ejt. - emelte rám tekintetét, amiből eltűnt a gúny és együttérzés vette át a helyét.
- Igen az. - bólintottam halvány mosollyal.
- Tényleg szereted igaz? - kérdezte óvatosan.
- Jobban, mint hittem, hogy fogom. - nevettem fel keserűen.
- Akarsz sétálni? - mosolyodott el. Belenéztem a szemébe és bólintottam. Föltápászkodtunk és elindultunk a kanyargó utcákon keresztül. Jól esett a friss levegő és így legalább át tudtam gondolni mindent. Teljesen igaza van Vanessának. Bele sem gondoltam mekkora fájdalmat okoztam neki. Csak azt tartottam szem előtt, hogy az enyém maradjon. És emiatt veszítettem el. Be kellett látnom, hogy az utóbbi időben egy seggfej voltam. Csak remélni tudom, hogy Vanessa legalább Chrissel is szakít. Nem bírnám elviselni ha más fiúval látnám. És itt van a kérdés? Képes vagyok arra, hogy csak a barátja legyek?
- Moni.. - szólaltam meg halkan.
- Igen? - kérdezte fel sem nézve a földről.
- Te képes lennél csak a barátja lenni életed szerelmének? - kértem ki a véleményét.
- Nem tudom.. Ez nagyon kétértelmű. Nem tudnám végignézni ahogy másokkal randizik, de csak így maradhatnék a közelébe.. Erről fogalmam sincs.. Ki az a lány? - nézett fel az arcomra.
- Senki. - ráztam meg a fejem.
- Vanessa az ugye? - húzta óvatos mosolyra a száját.
- Te honnan.. Honnan tudod? - árultam el magam. Nem volt értelme tagadni. Üvöltött róla, hogy tudja.
- Nem volt nehéz kitalálni. Amikor 1 órája találkoztam Vanessával az utcán olyan képpel járkált mint aki meghalt és hazaérve ezt a kifejezést láttam rajtad is. Azonkívül rátok van írva, hogy mindketten menthetetlenül szerelmesek vagytok. És a pillantásotok meg, ahogy kiejtitek egymás nevét elárulja, hogy egymásba. - mosolygott még mindig.
- Hűha.. És neked ezzel nincs bajod? - vakartam meg zavartan a tarkóm.
- Hogy jártok? Nincs. Hogy megbántottad? Van. De most először látok rajtad gúnyon kívül mást is. - tette hozzá.
- Mit?
- Megbánást. - nézett a szemembe. - Végül téged is utolért az a gyógyíthatatlan betegség amit úgy hívnak szerelem. De még nincs minden veszve. Ismerem Vanit és tudom, hogy úgyis visszataláltok egymáshoz. - szorította a kezem biztatóan.
- Na és te? - húztam föl a szemöldököm.
- Mi van velem?
- Ne mondd azt, hogy nincs egy fiú se aki utánad lohol.. - vigyorodtam el.
- Ááá.. - legyintett. - Nekem erre nincs időm. Jelenleg azért harcolok, hogy David végre leakadjon rólam. állandóan piszkál. - mérgelődött.
- És nem gondolkodtál még azon, hogy miért csinálja? - nevettem fel.
- Még nem. - gondolkozott el.
- Akkor tedd meg. - borzoltam össze a haját. Őszintén boldog voltam, hogy kibékültünk Monival. Vele voltam a legszemetebb amit talán a legjobban bánok a hibáim közül. Nem érdemelte meg azt, ahogy szakítottam vele...
A lépcsőházban elköszöntünk és amíg én elindultam föl a lépcsőn addig ő a kulcsait kereste.
- Egyébként hazudtam. - fordultam vissza.
- Mikor? - kérdezett vissza.
- Amikor szakítottam veled.. Azt mondtam, hogy te csak arra kellettél, hogy lefeküdj velem és nem szeretlek.
- Egész pontosan azt mondtad, hogy én csak dugásra kellettem. - sóhajtott fel fájdalmasan. - Sosem felejtem el azokat a szavaidat.
- De nem volt igaz. Szerettelek. - néztem a szemébe.
- Akkor miért?
- Mert az volt neked a legjobb. Jobb volt neked nélkülem. De szerettelek. Még utána is elég sokáig. - vizsgáltam az arcát.
- Köszönöm, hogy elmondtad. - mosolyodott el. - Jó éjszakát. - integetett.
- Jó éjszakát. - indultam fel a házba mosolyogva. Amikor beléptem a nappaliban találtam anyát és apát.  - Sziasztok.
- Szia. - dünnyögték mind a ketten. - Sajnálom a délutáni viselkedésemet.
- Ne tőlünk kérj elnézést. - nézett rám anya komoran. - A húgodtól.
- Jaj Susie. - jutott eszembe. Szegényt durván ellöktem. Elindultam a szobája felé ahol aztán 2 kopogás után benyitottam. - Susie..
- Hagyj békén. - feküdt az ágyán.
- Jaj kicsim. Na haragudj. Ideges voltam, de nem akartalak bántani. - ültem le az ágy szélére és simítottam meg a haját.
- Miért voltál ideges? Valaki megbántott? - fordult felém.
- Nem..
- Akkor? - pislogott nagyokat.
- Felnőtt hülyeség. - nyomtam puszit aprócska arcára.
- Akkor holnap menjünk el a játszótérre és felvidítalak. - mosolyodott el.
- Oké. - nevettem fel. - Akkor nincs harag?
- Nincs. - állt fel az ágyról.
- Puszi? - vigyorodtam el, mire odahajolt hozzám és adott nekem egy cuppanós puszit a számra.. Az én kis szőke hercegnőm.. Sosem fogom hagyni, hogy megbántsák ahogy én tettem a lányokkal. Mindent megteszek, hogy vele senki ne tegye ugyanezt..